Fantáziavilág várta a gyermekeket a varázstáborban
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Bajóné Aradszky Anett, a program egyik szervezője lapunknak azt is elmondta, mivel találkozhatnak a legkisebbek ebben a tematikus táborban.
– A Varázsszoba kapuja most másodszor tárul ki a gyerekek elé. A tábor megálmodója és művészeti vezetője Kéri László, aki alkotásaival és varázsvilágával a gyermekek fantáziáját, kreativitását kívánja fejleszteni a mesék, mítoszok csodás erejével. A fények segítségével, a megálmodott tündér- és manóvilág itt "valósággá" válik, és a gyermeki képzeletnek semmi sem szabhat határt. Célunk, hogy mindez megjelenjen az alkotásokon is. A gyermekek különleges technikával, eszközökkel fejezhetik ki a bennük lévő érzelmeket, akár feszültséget vagy épp örömöt, vidámságot – részletezte a tábor egyik szervezője.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
– A művészeteket ötvözve – az alkotó programok mellett – vendégeink lesznek tűzzsonglőrök, bűvészek is, valamint tibeti hangtálakkal ismerkedhetnek a gyermekek – tette hozzá Bajóné Aradszky Anett.
Kiderült: a programon az alkotások mellett számos fejlesztő és mozgásos játék várja a gyermekeket. Ottjártunkkor éppen a Varázsszoba kulcsát igyekeztek felkutatni a gyerekek a hatalmas kertben. Miután megtalálták, kinyílt a varázsszoba, amelyben rengeteg mágikus tárggyal találkoztak a legkisebbek.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter