innen nézve minden olyan más, ahogyan bod tamás is
Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J.
– Ördögi körben van a honi egészségügy – hangsúlyozta Bod Tamás. Elmondása szerint a magyar kórházak adóssága mára megközelítette az 50 milliárd forintot. A kormány kórházakat érintő pénzügyi és gazdasági konszolidációját elégtelennek nevezte. Kijelentette, hogy a Fidesz évente 70 milliárd forinttal tervezi alul a kórházak finanszírozását.
Az Együtt egyebek mellett azt javasolja, hogy azonnal csoportosítsanak át 120 milliárd forintot a kórházi adósságok rendezésére, illetve a kormány vállaljon kötelezettséget arra, hogy 2018-ig 300 milliárd forinttal megnöveli az egészségügyi forrásokat.
Bod bírálta a Fidesz országgyűlési képviselőjét, a gyulai kórház korábbi főigazgatóját.
– Amikor 2014 tavaszán dr. Kovács József átadta a stafétabotot az új vezetésnek, akkor 1,5 milliárd forint volt az adósság. Dr. Kovács József 2010 és 2014 között az Országgyűlés egészségügyi bizottságának volt az elnöke, és asszisztált ahhoz, hogy 4 év alatt mintegy 400 milliárd forintot vonjanak ki az egészségügyből. Jól jellemzi munkáját, hogy saját intézményét nagy adóssággal adta át, holott kórházvezetőként és vezető egészségügyi politikusként befolyása lett volna arra, hogy mindez másként alakuljon – fogalmazott az ellenzéki politikus.
Az adósságállomány növekedése miatt Bod Tamás a kórház új vezetését is bírálta, illetve megkérdőjelezte az integráció értelmét.