dávid péter
Fotó: Gyulai Hírlap
Dávid Péter: Együgyű dal a szerelemről
Betűkké soványodtam,
köztetek a városban
megyek előre, mintha
éppen készülnék vissza.
Már csak versben ébrednek
jelei az életnek,
toll- és papírkarambol,
menekülés magamból.
Olyan érzés, mint mikor
ránk folyik a vitriol,
olyan, mintha leülne
valaki a helyünkre,
olyan, hogyha leírnád,
kiolvasni se bírnád
(nem helyesírás-hiba:
alaki diszgráfia).
Mert valami épp most itt
egyszerűen szétfoszlik,
nem hagy minket aludni,
gyűrött lapok vagyunk mi,
nincs egymáshoz már közünk,
csak ha összeütközünk.
Békevesztett háborúnk:
búcsúzni találkozunk.
De – gúnyolva fizikát –
ha mi nem, ki viszi át
a mát is beolvasztva
a tegnapot holnapra?
Ha a jövő szárat hajt,
a túlparton várlak majd,
összegyűrve lepedőt
leszek a Te szeretőd!
