Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Vetélkedővel emlékeznek a gyulai várostromra

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2016. március 21. 19:30
Vetélkedővel emlékeznek a gyulai várostromra
A Vigadóban csaknem száz diák emlékezett meg az 1566-os eseményekről
____Eredeti-IMG_3426.jpg

Gyulai, dobozi és kétegyházi diákok neveztek a versenyre 

Fotó: Gyulai Hírlap 

Közel száz diák kezdett vetélkedést a gyulai vár ostromának 450. évfordulójára emlékezve március 17-én. A kétfordulós verseny a Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566 emlékévhez is kapcsolódik.

Kónya István alpolgármester köszöntötte a csapatokat

Gyula várának 450 évvel ezelőtti, ostromára szeretne emlékezni, egyúttal a magyar történelemben játszott szerepének méltó emléket állítani az a kétfordulós történelmi vetélkedő, amit a Zrínyi-emlékév programjaihoz csatlakozva hirdetett meg Gyula Város Önkormányzata és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Az  „Emlékezzünk… Vég-Gyula várárúl, Vég-Gyulában gyulai vitézekrül” című, 7-8. és 9-10. évfolyamos diákoknak meghirdetett vetélkedés első fordulóján, március 17-én, a Gyulai Vigadóban, közel száz fiatal vett részt. Tíz iskola 31, háromfős csapata nem csak gyulai intézményekből érkezett, érkeztek még diákok többek között Dobozról és Kétegyházáról is.

– Nem csak konferenciák, kiadványok segítségével akartunk emlékezni, a diákokat is szerettük volna bevonni a tisztelgésbe – mondta a versenyt megnyitó köszöntőjében Kónya István, Gyula város alpolgármestere. – Méltatlanul ismeretlenek a 450 éve itt történtek, célunk, hogy a jelenlegi egy mondat helyett akár egy teljes oldal is szóljon a történelemkönyvekben az igenis jelentős eseményről – fogalmazott az alpolgármester.

A dr. Töll László ezredes, fegyvertörténész, Bagyinszki Zoltán, a Gyulai Polgármesteri Hivatal főtanácsosa és Liska András régész alkotta zsűri előtt többek között a szigetvári Zrínyi Napokon való részvételért, a Hadtörténeti Múzeumbeli látogatásért és egy, a Várfürdőben eltöltött napért vetélkednek a csapatok.

A verseny március 17-i első fordulóját követően május 19-én találkoznak ismét a történelmi vetélkedő résztvevői, akiknek felkészülését Vár – ostrom – vitézek címmel egy ismeretterjesztő előadás-sorozattal is segíti Gyula Város Önkormányzata és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)