kiss adél grafikusművész és a tárlatvezetés
Fotó: Gyulai Hírlap – Csomós Éva
Zsúfolásig telt meg érdeklődőkkel a gyulavári kastély március 14-én, amikor a Budapesten élő gyulai grafikusművész Kissvonattal a kastélyba című kiállításának megnyitóját tartották a Kohán-teremben. A 15 órakor kezdődő eseményen a kastély képviseletében Oroszné Árgyelán Ilona, majd Gyarmati Gabriella művészettörténész, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum munkatársa köszöntötte a megjelenteket.
– Az aprólékos kidolgozású, cizellált finomságú grafikai munkáiról ismerhető művész finom kezű grafikus és formatervező, festő, de szobrászként is remekül vizsgázott. Munkái egyik részét a szándékolt eszköztelenség jellemzi, minimalista, de csak a forma és nem pedig a közlendő tekintetében – hangzott el a megnyitón.
A mostani kiállításán a Csók, a Budapest szépségeivel töltött nemzeti befőtt, illetve a bicikli óriáskerekébe zárt budapesti körpanorámát ábrázoló képe is megtalálható.
– Munkáiban a humort olykor a groteszkig fokozza. Mosolyra fakaszt, de nem gúnyol. Mindig vitriolmentesen dolgozik. Tudja, hogy egy műalkotásnak szüksége van mondanivalóra, jelentésre, tanulságra, üzenetre, és természetesen közönségre, hogy a kommunikáció az alkotó és a befogadó között egyáltalán létrejöhessen. Adél ugyanis megengedheti magának, hogy illékony tartalmakkal ne foglalkozzon – mondta megnyitó beszédében a művészettörténész.
Kiss Adél és Gyarmati Gabriella
A gyulai születésű, jelenleg Budapesten élő és alkotó képzőművész tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Művészeti Egyetem design szakán végezte, képei megtekinthetők voltak már Budapesten, Nagybányán, csoportos kiállításokon szerepelve többek között Ausztriában, Albániában, Marokkóban, Romániában és Nagy Britanniában, de munkáit szülővárosában is rendszeresen megmutatja.
Az utóbbi 5-6 évben készült várossorozataiban kétlakisága, gyulai és budapesti volta egyaránt nyomot hagy. Jellemző, hogy képein kedve szerint csapong a térben, teljes szabadsággal keverve a látványelemeket. A valóság ábrázolásán túl meg is haladja azt, hisz elképzelt látképein a térben egymástól távol eső létező és jelképes budapesti, valamint gyulai épületeket sajátos látásmódot tükröző kompozícióban, gyakran megszemélyesítve ábrázolja.
E kiállítás különlegességének természetesen az utóbbi hetekben két lappal gyarapodott gyulai képekből álló sorozata számított, melynek új tagjait ezen a kiállításon láthatott először a közönség. Azonban az is megtudható volt, hogy a művész fejében már a sorozat három további eleme is körvonalazódik.
A városi képek mellett azonban épp olyan hangsúlyosak az emberi történeteket elmesélő, érzelmekkel és gondolatokkal telített művek is, melyeket kendőzetlen őszinteséggel oszt meg azok megtekintőivel.
– Feltárulkozik előttünk, hogy mi tisztábban lássunk – zárta köszöntőjét Gyarmati Gabriella.
Ezt követően Kiss Adél személyesen mutatta be gyulai képeit a jelenlévőknek. „A gyulavári kastély jellegzetessége az épület és hogy Kohán György itt született” – mondta, majd a Komló, az Almásy-kastély, a Mogyoróssy könyvtár, a Göndöcs-kert, valamint a 48-as klub megszemélyesített épületeit ábrázoló képeiről mesélt.
A jó hangulatban telt megnyitó gazdag és izgalmas képanyaga vasárnap és hétfő kivételével 9–17 óra között tekinthető meg a gyulavári kastélyban.
könyvtárigazgatók kiss adél képeinek nézegetése közben
Fotó: Gyulai Hírlap – Csomós Éva



























