Beszélgetés a leszármazotakkal a dokumentumfilm gyulai bemutatóján
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A mintegy 50 perces film akár egy sikertörténet is lehetne arról a tehetséges és szorgalmas fiatalemberről, aki a Pozsony vármegyei Bazinból elindult szerencsét próbálni, és Gyulán nyitva meg hentesüzletét, fokozatosan egyre több helybélinek munkát adva, elhivatottan gyalogolt a világhír felé – de a film ennél tovább megy, mert az arctalan hatalmi döntések által derékba tört élet, egy széthulló karrier és a korábbi életformájától megfosztott család utóéletét is a nézők elé tárja. Stéberl András gyárát ugyanis 1948-ban államosították, a dokumentumfilm pedig az unokák emlékein keresztül idézi fel a múlt eseményeit.
Szanyi Gyöngyi rendező
Pótszékek behozásával is kevés volt a hely a film február 4-i gyulai vetítésén a művelődési ház Erkel-termében, melyre az érdeklődő gyulaiakon kívül az alkotók mellett a leszármazottak, és a gyulai húskultúra mai képviselői is ellátogattak. Megsárgult fényképek, sercegő archív felvételek és mai, az itt élők számára szokatlan szemszögből filmezett kerítések és utcarészletek vezetnek végig Gyulán, így mutatva be a Stéberl család életében egykor fontos szerepet betöltő helyszíneket, melyek láttán a teremben ülők is csak találgatták, mi hol lehet, és vajon melyik Béke sugárúti villa is az a bizonyos bagolyvár.
Két múltjában járó ember találgatja a kamera előtt, mi hol és hogy is volt akkoriban, a nagypapával töltött felhőtlen gyerekkorukban, majd abban a bizonyos drámai időszakban. Az unokák bejárják a ma lakatlan villát, felidézik, milyen volt egykor a kert, kilátogatnak a temetőbe, megnézik az evangélikus templomban a Stéberl András által ajándékozott festményt, és a múltban történtek felidézésében megszólalnak általunk ismert gyulai személyiségek is. Az apró mozaikkockákból pedig kirajzolódik a kép, hogy Stéberl András sikerei ellenére is szerény ember maradt, városszerte ismerték és szerették. Gyárát 1948. március 26-án államosították, a családja vagyon nélkül maradt, az üzem új vezetése munkájára nem tartott igényt, ő pedig 1948. május 26-án, 59 éves korában szívrohamban meghalt.
A filmvetítést követő beszélgetésen Szanyi Gyöngyi rendező arról beszélt, hogy ez a történet afféle lábjegyzet a történelemkönyvekbe, megmutatva, hogy az államosítás így néz ki: vannak emberek, akik belehalnak, és vannak akik véghezviszik.
– Engem az érdekel, hogy az ilyen igazságtalanságok miként lettek egyszer csak természetesek. Miért vannak olyan történelmi pillanatok, amikor a jogosan felmerülő kérdések arcátlanságnak számítanak. Én már abba a korosztályba tartozom, aki ilyen szempontból nem volt megmérettetve. Nem tudom, hogy én hogy reagáltam volna, de azért forgatom ezeket a filmeket – ami egy triológia második része, előtte a Wenckheimekről forgattam –, hogy ha észlelünk valamit, ne legyintsünk rá, hanem lelkiismeretünk szerint reagáljunk az igazságtalanságokra.
Filmvetítés a gyulai művelődési központban
Az egyik unoka, Kecskeméti Katalin végtelen háláját fejezte ki a film elkészültéért, mivel saját családjának, unokáinak maradhat így emlék az elődeiről. „Hosszú ideig nem jártunk ide. Szerettük ezt a várost gondolatban, de fájdalmas emlék volt, mert ez a város elküldött bennünket, csúnyán” – idézte fel a kitiltás éveit.
Kecskeméti Sándor pedig a családot ért veszteségekre hívta fel a figyelmet: Nagyapám önerőből jutott el az Aranydiplomáig, amiből önök mindannyian máig élnek, de mi ennek a történetnek az egész családdal az áldozatai vagyunk. A szeretet és az erő vitt át bennünket ezen a nehéz időszakon. A hitünk és az összetartás.
A harmadik unoka, Benkő Benedek pedig arról számolt be, hogy minderről ők sokáig semmit nem is tudtak, hisz szüleik óvták őket a történtek ismeretétől.
– Az ember már régóta tisztában van azzal, hogy ez a húsipari tradíció mekkora teher, ami a film láttán csak elmélyült, hisz látható volt, hogy az elődök milyen áldozatot hoztak mindezért – jegyezte meg az est során felszólaló Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője. „Az üzem pedig ma azért dolgozik, hogy a kolbász mindenhová eljutó termékké váljon” – toldotta meg Gila Éva marketinges.
Dinya Imre, a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének elnöke arról szólt, milyen tisztelettel és alázattal bánnak a rájuk bízott életutak relikviáival, és egy az unokák által a közelmúltban nekik adományozott, Stéberl Andrást és feleségét ábrázoló festményről is beszámolt. „Azért jöttünk létre, hogy a hagyatékot helyreállítsuk, ápoljuk és őrizzük” – mondta. – Az idei sódarmustra rendezvényük szintén a híres hentesmester emléke előtt tiszteleg.
Már így volt ez 2010-ben is a kolbászfesztivállal is. 2013-ban a gyulai kolbász hungarikum lett, a beszélgetésen szintén jelen lévő Kónya István alpolgármester pedig a város nevében egy Stéberl Andrást ábrázoló szobor felállításának tervéről számolt be, ezzel tisztelegve a híres hentesmester emléke előtt.
