Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Teljes alakos szobrot állítanak Stéberl Andrásnak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. szeptember 03. 12:26
Teljes alakos szobrot állítanak Stéberl Andrásnak
A készülő alkotás makettjét szeptember 3-án mutatták be

Szobrot állítanak Stéberl András húsipari szakembernek 2020 májusában, a készülő alkotás makettjét pedig szeptember 3-án leplezte a Gyulahús Kft. tárgyalójában Görgényi Ernő polgármester, Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője és Széri-Varga Géza szobrászművész.

daka zsoltgörgényi ernőszéri-varga géza és pápai attila

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Daka Zsolt azzal kezdte, hogy a tavalyi évben a gyulai városvezetéssel közösen hoztak döntést arról, hogy Stéberl András emléke és munkássága előtt tisztelegve teljes alakos szobrot állítanak a városban.

Januárban meghívásos pályázatot írtak ki, amely során öt művészt kértek el a részvételre, közülük hárman vállalták is, hogy pályamunkát nyújtanak be. Az ügyvezető hozzátette, hogy több körben értékelték a beérkezett műveket a bíráló bizottság, amely júliusban hozott egyhangú döntést, miszerint a Széri-Varga Géza által készített alkotást valósítják meg.

Mint mondta, az azóta eltelt hetekben megtették a kezdő lépéseket, a szobrot pedig 2020 májusában tervezik átadni.

– Gyula városa híres arról, hogy értékeinket becsben tartjuk és hagyományainkat ápoljuk – vette át a szót Görgényi Ernő, aki hozzátette, hogy a város 2009-ben elfogadott kulturális koncepciójában is megjelenik ez a felfogás.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kiemelte: a jelen nemzedék úgy tud leginkább tisztelegni a gyulai húsipar előtt, ha eredményesen működik, de emellett szükség van szimbolikus értékű megjelenítésre is, mint például egy szobor állítása, ez is jelzi, hogy nem csak az önkormányzat, hanem az önkormányzati cégek is elkötelezettek a hagyományok és értékek ápolása iránt.

A pályamunkák zsűrizésében részt vett a Magyar Alkotóművészek Közhasznú Nonprofit Kft. két delegáltja, az önkormányzat és a Gyulahúst Kft. képviselői, valamint Pápai Attila evangélikus lelkész, ugyanis a szobor az evangélikus templom melletti téren lesz felállítva, Stéberl András pedig fontos tagja volt a helyi evangélikus közösségnek.

Hozzátette: Széri-Varga Gézát ismerhetik a gyulaiak, hiszen ő alkotta meg Bodoky Károly szobrát is, a legutóbbi munkája pedig a kórház Semmelweis-tömb előtt felavatott Semmelweis Ignác mellszobor.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Széri-Varga Géza köszönetét fejezte ki azért, hogy részt vehet a projektben, amely emléket állít a város egyik jeles személyisége előtt. Hangsúlyozta, hogy szerencsésnek tartja magát, mert többnyire olyan megbízásokat kap, hogy a munka során szívesen „bújik a bőrébe” annak, akiről az alkotása készül, ilyen volt Stéberl András is.

Megtudtuk, hogy az elbírálás első két körében egy fiatalkori képet követve jelenítette meg a húsipari szakembert, majd egy időskori kép alapján kezdett dolgozni, amelyen már azt a Stéberl Andrást láthatjuk, aki már felépítette az életművét.

A tájékoztató végén Görgényi Ernő, Daka Zsolt és Széri-Varga Géza együtt leplezték le a szobor makettjét.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)