árpási zoltán
Fotó: Gyulai Hírlap
Érdeklődéssel olvastam főszerkesztő úr időutazásra invitáló sorait a lap január 22-i számában. Miután az ilyen összeállításnak sajtótörténeti jelentősége is van, fontosnak tartok kiegészítést fűzni a leírtakhoz. A szerző a Simonyi Imre szerkesztette Gyulai Hírlap után hatalmas bakugrással az 1988-ban újraindított laphoz érkezett. Közben azonban két városi lap is megjelent.
Az egyik – szintén Gyulai Hírlap néven – 1960 és 1973 között a Békés Megyei Népújság mutációjaként, ami annyit jelent, hogy az újság első és utolsó oldala gyulai volt. Megértem, hogy ami csabai, az – már büszkeségből sem – nem lehet gyulai, csakhogy annak az újságnak az oldalait a város utolsó polgári újságírója, a joviális Iván László szerkesztette. Szemlélet kérdése persze, hogy a lap hozzátartozik-e a mai Gyulai Hírlap történetéhez, minden esetre Békés megye sajtóbibliográfiája 1855-1973 című kötet önálló sajtótermékként kezeli.
Az 1987. június 12-én megjelent Nyári Gyulai Híradó viszont – amely célzatosan piaci napon, pénteken került utcára – szervesen hozzá tartozik a mai Gyulai Hírlap történetéhez, és okkal lehet a lap egyik jogelődjének tekinteni. Szigeti Zoltán tanácselnök-helyettessel karöltve sikerült a város pezsgő kulturális életére hivatkozva ,,kitaposni”, hogy újságja legyen Gyulának. Olyan időben, amikor helyi lapok nem jelenhettek meg. A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala ugyan mindössze 13 lapszámra adott engedélyt, de ezzel a városnak, ha ideiglenesen is – az országban elsőként és egyedüliként – önálló lapja lett. Az újság társadalmi szervezet kiadásában jelenhetett csak meg, így az impresszumában kiadóként a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat és a Békés Megyei Népújság Bálint György KISZ alapszervezete szerepelt. A szeptember 4-ig megjelenő hetilapot a gyulai Lovász Sándor szerkesztette, s mások mellett a szintén gyulai Szőke Margit írt bele, s az első számban Takács Lőrinc tanácselnök köszöntötte az olvasókat. A Nyári Gyulai Híradó több volt, mint időszakos kiadvány. Tartalmát tekintve igazi városi lap volt, s megteremtette az alapját az 1988-ban újrainduló Gyulai Hírlapnak.
Ha már tollat ragadtam, hadd szóljak pár szót a lap új arculatáról. A hírlapárusok szerint az olvasók egy része hirdetési újságnak nézte, mások plakátnak. A mértéktartóbbak bulvárlapnak látják. Úgy vagyok ezzel a ,,köntössel”, mint az egyszeri székely, aki soha nem látott zsiráfot. Hosszan nézegette az állatkertben, majd kalapját feltolva megszólalt: márpedig ilyen állat nincs. Az új lap sem a hátrahagyott ,,minőségi” (közkeletű nevén: konzervatív), sem a bulvár újságokra nem emlékeztet. Az erős színezéssel bulváros akar lenni bulvár hírek (pletykák, botrányok, szex, celebek és politikusok magánélete stb.) nélkül.
A lapkészítés egyik alaptétele, hogy a látványt a tartalom határozza meg! Itt erről nincs szó. A másik alapvetés a színek használata, ami akkor a leghatásosabb, ha funkciója van. A szín a szerkesztő és a hirdető számára figyelemfelkeltő eszköz. (Mondani sem kell, a színes hirdetések felolvadnak a szín kavalkádban.) A szín hangulatteremtő erő, az olvasót fogékonyabbá teszi a befogadásra. A lapban szinte az összes szín és annak valamennyi árnyalata megtalálható. Az újság még a bulvárlapoknál is harsányabb, ami a legkomolyabb témákat is súlytalanná teszi. (Például egy nekrológ elveszíti a méltóságát.)
Hogy a végére valami biztatót is írjak: tartalmilag jobb lett a lap; csak így tovább!
Árpási Zoltán
