gyie-közgyűlés a Corso Boutique Hotelben
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Kiss József elnök levezetésével zajlott október 19-én a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület közgyűlése a Corso Boutique Hotelben. A főként egyéni szállásadók, szolgáltatók és helyi szállodák vezetőit tömörítő egyesület tagjai ezen a napon az idei szezon értékelését és a város, valamint a várfürdő jövőbeli, turizmust érintő terveit hallgathatták meg. A hétfőn délután megtartott közgyűlésre ezúttal dr. Görgényi Ernő polgármestert is meghívták, aki az önkormányzat turisztikai célú fejlesztési terveit tekintette át.
A polgármester szót ejtett a Szigeterőd programról, ami többek között a Körös vizének eredeti medrébe, a gyulai vár köré való visszarendezését tartalmazza. Mindezek mellett a projekt része a korhű palánkvár bemutatása és a várkertben megfelelő, korszerű rendezvény-infrastruktúra kialakítása is. Ehhez kapcsolódóan egy új várkiállítás tervei is körvonalazódnak, mert a jelenlegi bemutató 2005 óta állandó, megújítása már szükségszerű. Utóbbihoz kapcsolódóan december 31-ig várhatóan a konkrét tervek is elkészülnek majd.
Dr. Görgényi Ernő arról is tájékoztatta a szállásadókat, hogy a volt 1-es iskola ingatlanán egészségturisztikai célú beruházást terveznek, és ennek megvalósulását a gyakorlatban magántőke bevonásával tartják a legelképzelhetőbbnek.
Gyula városa további tervei között szerepel a Százéves cukrászda műszaki felújítása és egy új épületben csokoládé-élményközpont kialakítása, ahol a látogatók a gyártási folyamatba is betekinthetnek, kóstolhatnak, sőt, saját készítésű bonbonjaikat magukkal is vihetik gyulai szuvenírként. Ehhez hasonlóan a Petőfi moziból kolbászélményközpont kialakítása szerepel az önkormányzat tervei között.
A polgármester egy még gyerekcipőben járó projekt, a gyulai vadaspark létrehozásáról is szót ejtett. Ez egy egyedi és kifejezetten a környékhez kapcsolódó attrakció lenne, aminek megvalósításához a Szegedi Vadasparkkal vették fel a szakmai kapcsolatot.
A GYIE közgyűlésén Boros László Attila, Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója is részletezte azt, hogy milyen fejlesztések várhatóak a Várfürdőben a közeljövőben. Elmondta, hogy a fürdő fejlesztése várhatóan a Szigeterőd programon belül tud megvalósulni, emellett szót ejtett arról is, hogy a fürdő új kúracsomagokkal áll a helyiek és a szállóvendégek rendelkezésére.
Végül Komoróczki Aliz városi TDM menedzser összegezte az idei turisztikai szezont, és arról beszélt, mik a városi tervek a későbbiekben a helyi turizmus népszerűsítésére.
Az egyesület tagjai a közgyűlésen ezenkívül a helyi idegenforgalmi adó emelését hozták szóba, és egyetértettek abban, hogy annak mértéke országosan viszonylag alacsony, ezért az IFA-emelésnek szükségszerűen meg kell valósulnia a közeljövőben.





























