Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 56-os sorozat a gyulai könyvtárban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2015. október 20. 12:00
56-os sorozat a gyulai könyvtárban
Bényi Árpád képeiből nyílik kiállítás október 22-én 16 órakor a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban
____Eredeti-konyvtar.JPG

a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtár

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

56-os sorozat címmel Bényi Árpád Medgyessy-díjas festőművésznek, grafikusnak nyílik kiállítása október 22-én, csütörtökön 16 órakor a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Az alkotó fametszetéből 1956-ban plakát készült, amiért négy év börtönbüntetést kapott, képein ezt az időszakot és a megaláztatás éveit jeleníttette meg vizuális formában. 

Az Október 23. Alapítvány által szervezett rendezvényen Bagyinszki Zoltán, a kuratórium elnöke köszönti a megjelenteket, majd M. Szabó András, a szervezet alapítója, Gyula 56-os polgármester mond megnyitó beszédet. Az eseményen Tóth Tibor működik közre. 

A programot a gyulai és a debreceni önkormányzat, a városi könyvtár, valamint a Városok-Falvak Szövetsége támogatja. A tárlat egy hónapig ingyenesen megtekinthető a bibliotéka nyitva tartási ideje alatt.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)