Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Félszáz éves klasszikusoktól zengett a gyulai Göndöcs-kert

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • KULTÚRA • 2015. július 04. 14:00
Félszáz éves klasszikusoktól zengett a gyulai Göndöcs-kert
Kepenyes Pál nyáresti koncertjén egy ifjú növendék is színpadra lépett
____Eredeti-IMG_0436.JPG

kepenyes pál adott koncertet a gyulai göndöcs-kertben

Fotó: Gyulai Hírlap – Fekete Cintia

Romantikus és vidám dallamok, jazz, swing és latin muzsika töltötte meg a gyulai Göndöcs-kertet július 4-én. A nyáresti hangulatért Kepenyes Pál zenetanár, a Gyulai Big Band vezetője felelt, aki bő egyórás műsora alatt néhány több mint félszáz éves szerzeményt is leporolt. A sokak által jól ismert gyulai muzsikus meglepetéssel is készült, hiszen egy pár nótával növendéke, Lakatos Béla is megörvendeztette a nagyérdeműt.

Ahogyan azt már Kepenyes Pál koncertjein megszokhattuk, hangszerekből ezúttal sem volt hiány a porondon. Zenészünk hol klarinéton, hol pánsípon, hol pedig szaxofonon fújta a nótákat, melyek apránként egyre több érdeklődőt csaltak a Zenepavilon környékére. A repertoár zömmel romantikus jazz és vidám swing dalokat tartalmazott, de egy latin blokk és néhány film betétdal is színesítette a műsort.

A 20. század egyik legnépszerűbb jazz előadója, a tavaly elhunyt Mr. Acker Bilk szellemét többször is megidézték a zenészek, így például Lakatos Béla (klarinét) a Creole Jazz című nótában, tanára pedig az est nyitányaként elhangzó Stranger On The Shore című dalban. Emellett a produkciót gazdagította még a „pánsíp mestere”, Gheorghe Zamfir, az amerikai jazz-zenész és zeneszerző, Sidney Bechet és a 60-as évek népszerű duója, a Simon & Garfunkel egy-egy szerzeménye is.

A koncert záró dalához közeledve a Nap apránként eltűnt a horizontról, a „csevegő szaxofonok” hangját pedig végleg elnyelte az éjszaka.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)