Schiffer András az eszperantó téren tartott köztéri fogadóórát
Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
A politikus május közepén indult országjáró körútra, azóta mintegy száz településen fordult meg. Békés megyében eddig Szarvasra, Mezőberénybe, Békéscsabára és Gyulára látogatott el, de Orosházát és Végegyházát is útba ejti. Schiffer András kérdésünkre úgy fogalmazott: pártja számára „a tavalyi választási szuperév tanulsága, hogy az LMP fölött egy nagyon kemény üvegplafon van, ami a szervezeti hiányosságokból ered”.
– Egyre több olyan állampolgár van, akinek egyaránt elege van a nemzeti cinizmus rendszeréből, a Fideszből és az álbaloldalból, az MSZP-ből és a rátelepedett liberális utódpártokból – fejtette ki a frakcióvezető. Hozzátette: ahhoz, hogy az LMP versenyben legyen a Jobbikkal, minden választókerületben jelen kell lennie a választási időszakon kívül is.
Schiffer András azt is elmondta: köztéri fogadóóráin legtöbben a tisztességes bért ígérő munkahelyek hiányára panaszkodtak, és a bankelszámoltatással is egyre többen elégedetlenek.