Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Gyulai járás pedagógusait köszöntötték a Vigadóban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. június 08. 23:50
A Gyulai járás pedagógusait köszöntötték a Vigadóban
A pedagógusnap alkalmából rendezett ünnepségen tankerületi, polgármesteri, fenntartói és állami elismeréseket adtak át
Tanító és tanítvány kapcsolata mindenkor kivételes és egy egész életre szól – hangsúlyozta köszöntőjében Teleki-Szávai Krisztina, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Gyulai Tankerületének megbízott igazgatója a pedagógusnap alkalmából rendezett ünnepségen. A Vigadóban gyulai, kétegyházi, lökösházi és eleki oktatók, nevelők részesültek elismerésben.

Farkas Mária, az Erkel Ferenc gimnázium pedagógusa állami elismerésben részesült 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Nem telt el hét, az utóbbi hónapokban pedig nem telt el olyan nap, amelyik ne hozott volna hírt egy-egy gyermeknek vagy ifjúnak valamely megmérettetésen elért szép eredményéről. Dicsőség ez, a mindennapokat bearanyozó dicsőség, azonban a hétköznapok ezer apró győzelme láthatatlan. E láthatatlan győzelmekből épül fel e nemes hivatás – fogalmazott Teleki-Szávai Krisztina.

Kónya István alpolgármester emlékeztetett rá: 1952 óta minden év június első vasárnapján vagy az azt követő napokban ünneplik a jövő generációinak testi és szellemi fejlődéséért fáradozó pedagógusokat. Az alpolgármester kiemelte: a jó pedagógus nem csak szakmai felkészültségével vívja ki növendékei, tanítványai tiszteletét és megbecsülését, emberségessége, segítőkészsége és hétköznapi élete is mintaként szolgál.

– A pedagógusmunka az egyik legfelősségteljesebb foglalkozás. Remélem, sokuknak hivatás. Emberré nevelni, tudásuk legjavát nyújtani, követendő példaként állni és megmaradni, kitárni a világot a gyermekek előtt, és elindítani őket az élet nehézségekkel, de örömökkel és szépségekkel is teli útján, nemes feladat – mondta Kónya István.

***

Polgármesteri dicséretben részesült: Nyári Rudolfné (Románvárosi Óvoda), Horváth Péter (Harruckern János Középiskola), Tóth Barnáné (Erkel Ferenc Gimnázium), Novákné Kiss Mária (Göndöcs Benedek Középiskola), Szántóné Cséffán Andrea (N. Balcescu Román Gimnázium és Általános Iskola), Repiskyné Radics Anna (N. Balcescu Román Gimnázium és Általános Iskola), Révész Péter (Karácsonyi János Katolikus Gimnázium), Turánné Bódi Beáta (Magvető Református Általános Iskola), Japport Ferencné (GYVEÓ Törökzugi Óvoda Székhelyintézménye), Fazekas Sándorné (GYVEÓ Németvárosi Óvoda Tagintézménye), Megyesiné Dobra Margit (GYVEÓ Gyulavári Óvoda Tagintézménye), Juhász Ferencné (Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye), Nádházi István (Gyulai Dürer Albert Általános Iskola), Nagyné Oláh Éva (Dürer Albert Általános Iskola Bay Zoltán Általános Iskola Tagintézménye), Fenyvesiné Magyarosi Erzsébet (Gyulai Implom József Általános Iskola), Borsós Antalné (Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye), Boriné Kőrösi Beatrix (Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola), Petróczky Mihályné (Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézménye).

Tankerületi elismerést vehetett át: Gulyás Imréné, Kissné Márkus Mária, Csontosné László Anikó (Gyulai Dürer Albert Általános Iskola), Seresné Lakó Gyöngyi, Kubiakné Pálinkás Anikó (Dürer Albert Általános Iskola Bay Zoltán Általános Iskola Tagintézménye), Gutiné Kertes Mónika, Fodor Angéla, Domokos Zoltánné, Vidó Sándorné, Garami Veronika (Gyulai Implom József Általános Iskola), Kovácsné Fábián Andrea, Nagy Katalin, Vinczéné Forgách Ágnes, Szabadosné Bécsi Katalin (Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye), Döge Csaba (Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola), Papp Mónika, Hajdu Zoltán János, Forrás Imre (Erkel Ferenc Gimnázium), Sebők Ferencné, Szegedi Károlyné (Dr. Mester György Általános Iskola), Szekeres Gabriella, Gálea Gáborné (Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola), Szecskóné Jobb Tünde (Lökösházi Általános Iskola), Horváthné Hambarás Edit, Répásy Ildikó, Czifrák Erika (Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézménye).

A református egyház fenntartói elismerését vehette át Baráth János református lelkésztől Virághné Nagy Boglárka (Magvető Református Általános Iskola).

Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott: Farkas Mária (Erkel Ferenc Gimnázium), Morár Péterné (Dr. Mester György Általános Iskola), Marsi Katalin Mária, Baksáné Pavelka Rozália, Ébellai Gézáné (Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye), Bohus Jánosné (GYVEÓ Galbácskerti Óvoda Tagintézménye), Germánné Gazsó Veronika (GYVEÓ Béke Sugárúti Óvoda Tagintézménye), Kiss Istvánné (GYVEÓ Bajcsy-Zsilinszky Úti Óvoda Tagintézménye), Papp Mihályné, Pukkis Edit (GYVEÓ Mágocsi Úti Óvoda Tagintézménye).

GYULAI HÍRLAP • 2015. június 16. 12:12
A pedagógusnap alkalmából rendezett ünnepségen tankerületi, polgármesteri, fenntartói és állami elismeréseket adtak át
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)