Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Pedagógusnapi ünnepséget rendezett Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Tankerületi Központ június 5-én a Vigadóban. Az eseményen számos pedagógus vehetett át elismerést.
A megjelenteket elsőként Görgényi Ernő polgármester köszöntötte. Beszédében az oktatás jelentőségéről beszélt, mint mondta, visszaemlékezve az iskolásévekre leginkább azok jutnak eszünkbe, akik nemcsak oktattak, hanem neveltek is.
– Egy gyereket nemcsak a tantárgyakra, hanem, ami ennél fontosabb, önálló döntéshozatalra is meg kell tanítani, ami még inkább alátámasztja, hogy a nevelés nem a jelennek, hanem a jövőnek szól. Mindannyiunk életében vannak meghatározó szereplők, köztük mindig találunk legalább egy olyan pedagógust, aki kitörölhetetlen nyomot hagyott személyiségünk fejlődésében – emelte ki a városvezető.
Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója kifejtette: a tanárok sokszor egy-egy példaképnek köszönhetően választják a pályát. Hozzátette: a hivatástudattal rendelkezők egy álmot váltanak valóra, és nap mint nap vállalják a segítő, közvetítő, a tanár szerepét.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az ünnepségen pedagógiai munkájukért polgármesteri dicséretet vehettek át: Balog Bernadett, a Németvárosi Óvoda óvodapedagógusa, Bányai Tibor, a Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tanára, Beke András, a Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium pedagógusa, Bende Róbert, a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanára, Fodor Sándorné Szabados Edit, Gyula Város Egyesített Óvodájának óvodapedagógusa, Gombos Emília, a Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium pedagógusa, Jimoh Márta, a Gyulai SZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium pedagógusa, Képíró Lászlóné, Gyula Város Egyesített Óvodájának óvodapedagógusa, Kiszely Anikó, az Esély Pedagógiai Központ EGYMI Pánczél Imre-tagintézményének pedagógusa, Kolozsvári Sándorné, Gyula Város Egyesített Óvodájának munkatársa, Kónya Margit, a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium pedagógusa, igazgatóhelyettese, Nagy Mária, a Gyulai Implom József Általános Iskola pedagógusa, Nagyné Bódi Katalin, a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola tanára, Pálinkás Anikó, a Bay Zoltán általános iskola pedagógusa, Perlaki Attila, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium tanára, Pesti-Gurmai Klára, a Magvető Református Általános Iskola és Óvoda pedagógusa, Petrovitsné Balla Magdolna Beatrix, az 5. sz. általános iskola tanára, Révészné Duma Kornélia, a Románvárosi Óvoda óvodapedagógusa, Szabó Anikó, a Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium pedagógusa, Timárné Pallag Judit, a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézményének pedagógusa.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Évtizedeken át tartó kiváló pedagógiai munkájukért tankerületi dicséretet kaptak: Csákvölgyi Erika, a Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola pedagógusa, Csapóné Pap Zsuzsanna, a Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola pedagógusa, igazgatóhelyettese, Czirokné Bischof Ildikó, a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára, Dombi Gyöngyi, a Geszti Arany János Általános Iskola tanára, Tabiné Lehotai Klára, a Péter András Gimnázium és Kollégium tanára, Erdeiné Mucsi Márta, a Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa, Kenderné Fábián Ildikó, a Sarkadi Általános Iskola tanítója, Kovács Sándor, a Kállai Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa, Kovácsné Harmati Emma, a Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa, Ökrös Márta, a Gyulai Implom József Általános Iskola pedagógusa, Pálfiné Bíró Éva, a Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa, Pándiné Csajági Mária, a Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa, Pluhár János, az 5. sz. általános iskola tanára, Puskás Károly Imre, a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola pedagógusa, Rontó Szilvia Éva, a Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola pedagógusa, Siófoki Edit, a Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium tanítója, Szegedi Károlyné, a Dr. Mester György Általános Iskola pedagógusa, Szekeres Károlyné, az Okányi Általános Iskola Sarkadkeresztúri Tagintézményének, Verikné Polyák Anikó, a Bucsai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Hosszú éveken át végzett munkájuk elismeréseként, nyugdíjba vonulásuk alkalmából díjat vehettek át: Gondáné Csontos Éva, Gyula Város Egyesített Óvodájának óvodapedagógusa, Kertész Gyöngyi, az 5. sz. általános iskola tanára, Nagy Aranka, Gyula Város Egyesített Óvodájának óvodapedagógusa, Vajda Attila Árpádné, a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézményének pedagógusa, tagintézmény-vezető helyettese, Zahorecz Pálné, Gyula Város Egyesített Óvodájának óvodapedagógusa.
A Gyulai Református Egyházközség által adományozott Fenntartói Dicséret kitüntetésben részesült Radnai Ferencné.
Miniszter elismerő oklevélben részesült magas színvonalú munkájáért, közösségi tevékenységéért Vrbovszki Beáta, a Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium tanára.
A rendezvényen köszöntötték az Eötvös József-díjban részesült Öreg Istvánt, a Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium tanárát, igazgatóját.
Tankerületi igazgatói elismerő oklevelet kapott Gonda Mária kormánytisztviselő.
A 60 évvel ezelőtt megszerzett okleveléért gyémántdiplomát vehetett át Orgován Károlyné nyugalmazott pedagógus.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba