Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az eső ellenére is több mint ezren álltak rajthoz a VII. Várfürdő futáson, Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • SPORT • 2015. május 02. 20:30
Az eső ellenére is több mint ezren álltak rajthoz a VII. Várfürdő futáson, Gyulán
A rendezvény bevételéből a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház gyermekosztályát támogatják a szervezők
____Eredeti-GYHRCSD_006.JPG

Több mint ezren rajtoltak el

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Több mint ezren szálltak versenybe május 2-án, az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület által megrendezett VII. Várfürdő futáson. Bár az időjárás viszontagságai jócskán megnehezítették a résztvevők dolgát, a kemény magot ez sem tántoríthatta el a megmérettetéstől. A délelőtt startoló erőpróbákon egyénileg vagy csapatban, 7 kilométeres, félmaratoni vagy maratoni távon indulhattak a versenyzők, akik között szépszámú sérült, fogyatékossággal élő nevező is rajthoz állt. A futóversenyek mellett idén második alkalommal a bringások is összemérhették erejüket.

GYHRCSD_030.JPG

Pillanatkép a rajtról

A Gyulai Hírlapnak Felföldi Sándor, a szervező egyesület elnöke elmondta, az időjárás miatt voltak, akik távol maradtak a versenytől. 

- Az időjárás sajnos nem volt hozzánk kegyes. Sokan az eső miatt mégsem jöttek el, de így is több mint ezren voltunk. Idén egy újdosággal is bővült a paletta, hiszen közkívánatra maratoni távon is indulhattak a résztvevők. Második alkalommal rendeztük meg a Határtalan tekergés nevű kerékpáros versenyt, melynek útvonala a határon túlra, Nagyzerind településre is átnyúlt. A versenyek sikeresen lezajlottak, és mindenki jól érezte magát – értékelte a rendezvényt Felföldi Sándor.  

Az elnök lapunkat arról is tájékoztatta, hogy a rendezvény bevételéből egy egymillió forint értékű diagnosztikai készülék megvásárlását tervezik, mellyel a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház gyermekosztályát kívánják támogatni. Felföldi Sándor hozzátette, jövőre új alapokra helyezve, de mindenképpen tovább kívánják vinni a Fuss a Sérült Gyermekekért! jótékonysági sportesemény tradícióját.

Bencsik Brigitta két csapattársával, Annus Szilviával és Kokavecz Angélával együtt félmaratoni váltófutás kategóriában nevezett a versenyre. A háromszor 7 kilométeres távot 1 óra 45 perc 40 másodperc alatt teljesítették a lányok, mellyel végül a harmadik helyet is bezsebelte a hármas fogat. Bencsik Brigitta lapunknak elmondta, bár az eső és az izgalom kicsit visszafogta, igazán jól érezte magát a versenyen. Mint elárulta, tavaly egyénileg nevezett a megmérettetésre, idén azonban egy jó kis csapat tagjaként szerette volna próbára tenni erejét. Bencsik Brigitta hozzátette, egyrészt a kihívás miatt mérettette meg magát a versenyen, másrészt mindig szívesen támogat másokat a jó cél érdekében.

***

A VII. Várfürdő futás - Fuss a Sérült Gyermekekért! versenyeinek dobogósai:

 

7 kilométer egyéni férfi:

1. Fehér Márk 00:22:55

2. Szilágyi Zsolt 00:24:58

3. Lajtos Márton 00:25:32

7 kilométer egyéni nő:

1. Megyeri Krisztina 00:26:48

2. Szentpéteri Bianka 00:29:55

3. Lengyel Réka 00:32:03

7 kilométer sérült férfi:

1. Bojtor László 00:24:59

2. Kun Krisztián Ervin 00:30:13

3. Kozma Zoltán 00:32:52

7 kilométer sérült nő:

1. Kun Krisztiánné 00:36:55

2. Lengyel Zsófi 00:39:29

3. Felföldi Anikó 00:41:03

Félmaraton felnőtt férfi:

1. Varga István 01:07:05

2. Ádász Bence 01:11:59

3. Puskás Attila 01:15:28

Félmaraton felnőtt nő:

1. Eipl Tamara 01:28:22

2. Garai Ágnes Szonja 01:29:57

3. Szarvas Mária 01:32:29

Félmaraton fegyveres, rendvédelmi férfi:

1. Pintér Sándor 01:18:12

2. Papp Sándor 01:25:25

3. Pelbárt Zoltán 01:27:05

Félmaraton fegyveres, rendvédelmi nő:

1. Jeneiné Fehér Pálma 01:50:24

2. Sitnikiewicz Andrea Judit 01:58:45

3. Kissné Horváth Lívia 01:58:46

Félmaraton sérült férfi:

1. Tulcsik Marcell 01:27:07

2.Hadászi Ferenc 01:39:24

3. Bogdány József 03:24:24

Félmaraton sérült nő:

1. Mihály Réka 01:27:08

2. Seres-Kormány Anita 01:43:56

Félmaraton kerekes székes férfi:

1. Somogyvári Imre 01:04:02

2. Dobay Péter 01:07:39

3. Csávás Lajos 01:15:37

Félmaraton kerekes székes nő:

1. Terhes Ágota 02:22:03

2. Czibere Tünde 03:31:46

3. Gergely Rózsa 02:49:30

Félmaraton tűzoltó:

1. Nagy Nándor 01:27:45

2. Bakó Attila 01:33:01

3. Pintér Ferenc 01:38:51

Maraton férfi:

1. Szombathy Iván 03:00:13

2. Hegyháti Máté 03:16:33

3. Sarus Zoltán 03:21:57

Maraton nő:

1. Szombathy Dóra 03:19:30

2. Plavecz Andrea 03:46:43

3. Nagyné Vígh Katalin 04:15:37

Váltó férfiak:

1. Hajdu Zoltán János, Tóth Gábor Márton, Kiss Szabolcs 01:23:14

2. Tar Zsolt, Domoszlai Attila, Péter Tamás 01:27:43

3. Elek Márton Attila, Bereczki Norbert, Kincses Balázs 01:30:25

Váltó nők:

1. Megyeri Krisztina, Gulyás Réka, Baka Szilvia 01:26:07

2. Bodi Réka, Szegedi Szintia, Szegedi Réka 01:44:07

3. Annus Szilvia, Bencsik Brigitta, Kokavecz Angéla 01:45:40

Kerékpáros férfi:

1. Szajkó Attila 01:39:18

2. Lubsán Károly 01:39:53

3. Klenovszki Attila 01:41:21

Kerékpáros nő:

1. Tóth Katalin 01:46:16

2. Sas Szilvia 01:46:17

3. Pilinszky Erzsébet Csilla 01:51:55

Kerékpáros családi kategória:

1. Dr. Horváth Imre, Horváthné Hambrás Edit, Horváth Imre, Horváth Zsófia 01:39:21

2. Benedek Barnabás, Benedek Áron, Benedek Gábor, Bendekné Fekete Gabriella 01:48:53

3. Dr. Havas Attila, Havas Balázs, Havas Ádám, Dr. Havasné Dr. Kasza Tünde 01:53:55

GYULAI HÍRLAP • 2015. május 04. 21:32
A rendezvény bevételéből a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház gyermekosztályát támogatják a szervezők
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)