Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Több mint ezerötszázan vettek részt idén a VIII. Várfürdő Futáson

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. május 09. 14:30
Több mint ezerötszázan vettek részt idén a VIII. Várfürdő Futáson
A rendezvény bevételének egy részét koraszülött-mentőautó vásárlására fordítják
____Eredeti-GYHRCSD_010.JPG

A maratoni táv férfi győztesei 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Újra együtt futhattunk a sérült gyermekekért május 7-én, a nyolcadik alkalommal megrendezett Várfürdő Futáson. A különböző futószámokra több mint 1500-an neveztek.

– A rendezvény bevételének egy részét egy koraszülött-mentőautó megvásárlására fordítanánk – mondta el lapunknak Felföldi Sándor főszervező. 

– A Várfürdő Futás az egyik legfontosabb eseménye a városnak – fogalmazott megnyitóbeszédében dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, aki szintén beállt a futók közé, hiszen a városvezető is teljesítette a 7 kilométeres távot.

A délelőtt startoló erőpróbákon egyénileg vagy csapatban, 7 kilométeres, félmaratoni vagy maratoni távon indulhattak a versenyzők, akik között szépszámú sérült, fogyatékossággal élő nevező is rajthoz állt. A sérült versenyzőkkel beszélgetve az is kiderült, hogy erről a rendezvényről már hónapokkal előre tudnak, és a rajthoz állók készülnek is a távok teljesítésére. A szombati rendezvényről nagyon jó véleménnyel voltak és nagyon örülnek ezeknek a rendezvényeknek. – Ezeken a rendezvényeken is érezzük, hogy az emberek elfogadnak minket – nyilatkozta egyikük.

A nagyszámú induló rendkívüli módon elfáradt a távok teljesítése közben, de a célnál várakozó társak és családtagok láttán mindenki mosolygósan vette célba a frissítő pontokat. – Jó dolog volt futni egy ilyen nemes ügyért! A táv végén fáradtan értem be a barátaimhoz, akik a célban vártak rám – mondta a 21 kilométer lefutása után Falaty Balázs.

A szokásos kirakodó vásáron kívül üde színfolt volt Andor bohóc jelenléte, akit megrohantak a gyermekek. A kísérő rendezvények között megtalálható volt a különleges bringák kiállítása és a motoros ügyességi és sebességi verseny is. A motorosok az adrenalinszint emeléséről is gondoskodtak, egy motoros kaszkadőrshow révén. A színpadon a verseny egész ideje alatt fellépők gondoskodtak a kellemes időtöltésről.

A szervezők minden elkövettek annak érdekében, hogy a technikai háttér minél gördülékenyebben menjen. Ebben nagy segítségükre voltak az önkéntes segítők, akik a sátrak felállítástól kezdve a futók kiszolgálásán át mindenből kivették a részüket. – Számunkra egyértelmű volt, hogy eljövünk, amikor felkértek minket az önkéntességre. A futókat vízzel és gyümölcsökkel kínáltuk három sátorban – nyilatkozta Balogh Adrián a T2Ring ökölvívója.

A rendezvény végén eredményhirdetésen köszöntötték a kategóriák díjazottjait. Aki csak tehette, a napot egy jó helyben főtt babgulyással zárta le, amelynek ára ugyancsak a rendezvény céljait támogatta.

A rendezők számára a zárás egyben nyitás is, hiszen a napokban már el is kezdődhet az újabb Várfürdő Futás rendezésének előkészítése. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)