Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szabadság és tulajdon – Gyulán is bemutatták Erdmann Gyula egyedülálló monográfiáját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • KULTÚRA • 2015. március 27. 18:30
Szabadság és tulajdon – Gyulán is bemutatták Erdmann Gyula egyedülálló monográfiáját
A könyv az 1839-40. évi reformkori országgyűlés eddig feltáratlan történetét dolgozza fel
Képünkön (balról jobbra): Erdmann Gyula és Erdész Ádám. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Ezidáig feltáratlan időszak eseményeiről hallhatott a gyulai közönség március 26-án, Erdmann Gyula történész Szabadság és tulajdon című könyvének bemutatóján. A MNL Békés Megyei Levéltárában megtartott összejövetelen Erdész Ádám, a levéltár igazgatója beszélgetett a szerzővel, aki művében az 1839-40. évi reformkori országgyűlés történetét vetette papírra.

Elsőként Erdész Ádám a szerző történészi munkásságát mutatta be a hallgatóságnak. Mint mondta, Erdmann Gyula legfőbb tanulmányai között reformkori és helytörténeti kutatások szerepelnek. A történész először Budapesten kezdett dolgozni az Országos Levéltár – akkori – Népi Demokratikus Osztályán. Később Gyulára került és 1982-ben az MNL Békés Megyei Levéltárának igazgatója lett. Emellett 20 évig képviselőséget is vállalt városunkban.

Erdész Ádám kérésére a szerző kifejtette, mi inspirálta a könyv megírásában. Egykori tanítója, Szabad György nagy hatással volt rá. Az ő ösztönző és magával ragadó előadásainak köszönhető az is, hogy nem lett belőle finnugrász. A reformkorral foglalkozva Erdmann Gyulának feltűnt, hogy a korszak legfontosabb csomópontjait képező országgyűlések történetéről nem született részletes monográfia. Ezért úgy döntött, kutatni kezdi a témát. Mind közül az 1839-40. évi országgyűlés történetét választotta. Mint kiderült, több okból is.

- Akkor politikai koncepciós perek is folytak. Wesselényi ellen, Kossuth ellen, az országgyűlési ifjak ellen. A bíróságokat teljes mértékben Bécs instruálta. Érdekelt ezeknek a pereknek a lefolyása. Másrészt, a gazdaságtörténetben olyan törvények születtek ekkor, melyek szintén jelentős figyelmet érdemelnek – hangsúlyozta Erdmann Gyula.

Az 1832-36-os országgyűlés monográfiájára – tekintve, hogy olyan sem volt – nem tudott támaszkodni, így az előzmények tanulmányozásában Kossuth Lajos Országgyűlési Tudósítások című kéziratosan, levél formában terjesztett lapja nyújtott neki segítséget.

Erdmann Gyula elmondta, a ’70-es évek végén kezdte kutatását, s rövidebb-hosszabb szüneteket beiktatva apránként haladt a munkával. Végül a nyugdíjazása után tudott kellő időt és koncentrációt szánni a műre. A kötet 2014 karácsonya előtt jelent meg, az Országgyűlés Hivatalának kiadásában.

Ízelítőt adva a könyv tartalmából Erdmann Gyula néhány jelentős folyamatot és történést ragadott ki a műből, kezdve az 1832-36-os országgyűlés főbb eseményeivel. 1830-tól ugyanis számos olyan kihívás érte a gondolkodó nemesi politikusokat, melyek mind elősegítették a polgári átalakulásért harcoló reformmozgalom kialakulását.

A nemeseknek meg kellett küzdeniük a maradiakkal, a fontolva haladókkal, a kormánypárti táborral, a főrendiek nézeteivel, de a legfontosabb a bécsi abszolutizmus ellenállása volt. Bécs és a Habsburg-kormányzat hívei úgy vélték, Magyarország fejlődése veszélyt jelenthet a birodalmi integritás szempontjából, ezért a reformellenzék indítványait igyekeztek sora ellehetetleníteni.

Erdmann Gyula ennek kapcsán egy történetet is elmesélt az 1831-es parasztfelkelésről, mely nyomán az önkéntes örökváltság (jobbágyfelszabadítás) lett volna a legkiemelkedőbb kezdeményezés. Ez egyértelmű többséget kapott a rendi táblán, sőt még a főrendek is többé-kevésbé támogatták volna. Bécs viszont a – pénz, korrupció, állásajánlatok eszközeit is bevetve – 1834-re megbuktatta a javaslatot. Kölcsey Ferenc és Wesselényi Miklós tettek még egy kétségbeesett kísérletet az ügy érdekében, de az lett a vége, hogy Wesselényit hűtlenség vádjával három év börtönre ítélték.

Erdmann Gyula hangsúlyozta, Wesselényi Miklóson kívül jónéhány politikust perbe fogtak akkoriban – később például Kossuth Lajos is börtönbe került. Ezek gyakorlatilag koncepciós perek voltak, hiszen minden kérdés Bécsben dőlt el.

- Ezután az 1839-40-es országgyűlésen nem volt más lehetőség a reformellenzék számára, minthogy célul tűzze ki, hogy amíg az alkotmányos sérelmek orvosolva nincsenek, a bíróságok ítéleteit nem semmisítik meg, és az elítéltek nem kerülnek szabadlábra, addig semmi érdemi felterjesztést nem tesznek az uralkodónak Bécsbe. Ezt 1839. október végéig be is tartották. Az ellenzék mindig egy kicsit hátrálni kényszerült. Végül Deák Ferencék kiötlöttek egy újabb záradékot, köztük azt, hogy adót és újoncot nem adnak, míg jogorvoslat nincs – folytatta a történetet Erdmann Gyula.

A szerző úgy fogalmazott, végül egyik fél sem tudta a másikat térdre kényszeríteni, s így megszületett egy kompromisszum. Az uralkodó amnesztiát adott, a perek megszűntek, az elítéltek kiszabadultak, sőt Bécs átengedte az örökváltságot is, cserébe az országgyűlés megadta az adót és az újoncokat. Erdmann Gyula hozzátette, Deák Ferenc addig ügyeskedett, míg Bécs néhány jelentős gazdasági törvényt is engedélyezett, köztük a váltótörvényt, a csődtörvényt és a gyáralapítási törvényt.

A történész kiemelte, mindez a feudalizmus felé vezető utat kezdte kikövezni. Az ellenzék elérte, hogy Bécs 1848-ig nem mert politikai pereket megkockáztatni, sőt, további engedményekre kényszerült, így jelenhetett meg 1841-től a Kossuth Lajos szerkesztette Pesti Hírlap is, mely az ellenzék orgánuma volt.

A könyvbemutatón az is kiderült, hogy a könyv egyfajta korrajzot is ad az akkori szabadidős programokról, szórakozásról és kulturális életről. Ebben a fejezetben a történész leírja, hogy e nemes férfiak az országgyűlésen kívül – Széchenyi Istvánnak köszönhetően – gyakran jártak lóversenyekre, de számos jótékonysági és farsangi bált is rendeztek akkortájt. Népszerűek voltak a pozsonyi színházi és operaelőadások is, a kaszinókban pedig kártyázni és beszélgetni lehetett. A legnagyobb szenzációt Liszt Ferenc pozsonyi vendégjátéka jelentette, aki bár nem beszélte nyelvünket, mégis magyarnak vallotta magát.

 

Erdmann Gyula.Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)