Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dézsi János, akinek szíve csücskében régi könyvek lakoznak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós Éva • INTERJÚ • 2014. december 21. 13:00
Dézsi János, akinek szíve csücskében régi könyvek lakoznak
Dézsi János: Az ünnepek alatt valami kalandosat fogok olvasni
A Mogyoróssy János Városi Könyvtár az utóbbi időkben a város leglátványosabban működő kulturális bázisa. Szinte minden napra jut egy-egy előadás, érdekes program, és a háttérben is megannyi érdekes, közösségépítő műhelymunka folyik. Az intézmény élén álló Dézsi János már 2011-es kinevezésekor az olvasóbarát, nyitott, otthonos légkör megteremtését tűzte ki célul, és megannyi mást is, amiről az irodájában beszélgettünk
Dézsi János. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

– Több mindent szerettem volna elérni, igaz, azzal sem vagyok elégedetlen, amit eddig sikerült, különösen hogy a kollégáknak is egyre inkább sikerül segíteni ezt a folyamatot. Tudatosítanom kellett, hogy mi vagyunk, akik ezen a településen a közkönyvtárat működtetjük, és nekünk kell kitalálnunk, hogy tudjuk a saját munkánkat jobbá tenni, és a kitűzött célokat megvalósítani. Valamint vannak alapkövetelmények, amiknek eleget kell tenni, és alapfeladatok, amiket el kell látni. Nagyon sok olyan dologgal szembesültem az elmúlt 2-3 év során, amelyekről szakmai dolgozóként, mint könyvtáros, nem tudtam a háttérből. Még helyettesként sem volt rálátásom arra, hogy milyen a költségvetés, milyen adminisztrációs kötelezettségek, szabványok vannak a környezetvédelemre vagy épp az épület működtetésére vonatkozóan. Korábban volt a könyvtárnak gazdasági munkatársa, mostanra ezeket a feladatokat jobb híján a kollégák között kellett szétosztani, így van, aki a számlázásokkal foglalkozik, más az iktatással, megint más a szabadságok idejét regisztrálja, és megint más a pénzkezelést, a bevételeket gyűjti, ellátmányokat kezel. Így aztán valamelyest jól tudunk működni, de ez elég sok többletmunkával jár, ami a szakmától veszi el az időt és az erőt. Ezek miatt még nem tudunk mindent úgy megoldani, ahogy szeretnénk, de apránként haladunk.

– Ennek ellenére a kollégák szakmai fejlesztésére is marad kapacitás.

– A pedagógusokhoz hasonlóan nekünk is vannak képzési kötelezettségeink, aminek korábban volt finanszírozása is, de az a kétezres évek első évtizedének közepén megszűnt, jogszabály szerint azonban még mindig képzéskötelesek vagyunk. Nagy szerencsénk, hogy találtunk rá pályázatot, és ebben a fenntartó is partner volt. Ugyanis amikor egy pályázatnak költségvonzata van – akár úgy is, hogy utólagos finanszírozásba kerül, de 100%-ban támogatják – azt meg kell előlegezni, és ezt az intézmény költségvetéséből csak úgy tudom megtenni, ha a fenntartó és a testület jóváhagyja. Korábban nem is láttuk át, hogy működik a pályáztatás, aztán 2012-ben rájöttünk, hogy magunknak kell megoldanunk. A Széchenyi Programirodától kaptunk útmutatást, és akkor elkészült egy pályázati beadványunk, amit 25 millió forintra terveztünk, és amit végül 22 millióval elfogadtak. Ez nagyon jó tanulási folyamat volt, és ugyanezt a könyvtári szakmával kapcsolatban is nagyon fontosnak tartom végigvinni, mert az intézmény vezetésén túl a szakmában is gondolkodom. Ugyanis sok mindent tudunk, és rengeteg mindent meg tudunk tanulni. Nem feltétlenül van szükségünk pályázatíró cégre, a folyamat során gazdasági szakember nélkül terveztük a költséget, de amikor segítségre volt szükségünk, azt meg tudtuk fizetni, és úgy tudtunk végigvinni egy projektet – amit most augusztusban elfogadtak, és szeptember végén volt a záró ellenőrzése –, hogy lényegében mindent rendben találtak. Aztán találtunk egy olyan pályázati kiírást is, amiben a kollégák képzését tudtam megoldani. Megkérdeztem, ki milyen tanfolyamra menne, majd meglepődve tapasztalták, hogy minden lehetőséget beterveztem, és mehettek. Sőt, nem csak hogy el tudtak menni a képzésekre, de még a helyettesítéseket is ki tudtuk fizetni.

– A látottak alapján nemcsak a helyettesítéseket sikerült zökkenőmentesen megoldani, hanem azokat a többletmunkákat is, amik a rendezvények miatti kitolódó munkaidővel járnak.

– A programokat tudatosan kezdeményeztük, mert láttuk, hogy van rá érdeklődés, és tapasztaljuk a hagyományos olvasói mentalitás csökkenését. A könyvekért bejönnek, de el is rohannak, míg régen sokan ültek be tanulni, olvasni. Ennek visszaállításáért tennünk kell, és a rendezvényt látogató résztvevő is könyvtárhasználónak minősül. Önállóan is szervezünk csoportokat, óvodás kortól tanítjuk a gyerekeket az alapvető könyvtárhasználatra, és a felnőtteknek szóló programjaink is egyre sokrétűbbek. Egy év folyamán 6-8 ezer ember fordul meg nálunk valamilyen rendezvényen, ami persze nem egyént, hanem látogatást jelent, hisz van olyan, aki szinte minden felnőtteknek szóló rendezvényen itt van. Azt nem tudjuk még, hogy bevételi formában mindezt hogy jelenítsük meg, mert sem a várszínházzal, sem a művelődési házzal nem akarunk versenyezni, hiszen ők neves előadókat tudnak meghívni a programjaikra.

– A programok mellett a műhelymunka is beindult az intézményben.

– Azzal, hogy próbáltunk nyitottabbá válni, a civil szervezetek közül is egyre többen keresnek meg bennünket, ők az anyagi forrást is hozzák magukkal. Az IKK (Ifjúság Kultúra Kávéház) úgy indult, hogy a Kék Lámpa Egyesület nyert egy pályázatot, amiben nagyon jó ötleteket és irányvonalat határoztak meg, de idejük már nem maradt a kivitelezésre, így ők adták hozzá az anyagi hátteret, mi pedig a szakmai megvalósítást. Akkor derült ki számomra, hogy nagyon sok lehetőség van. A műhelymunkákhoz mi nagyon jó hátteret tudunk biztosítani színes plakátok szerkesztésével, valamint a már magunknak kiépített népszerűsítési hálózattal.

– Gondolkozott valaha azon, hogy ilyen vezetői szemlélettel egyszer – ha nem is itt, hanem bárhol máshol – könyvtárigazgató lesz?

– Én már általános iskola után el akartam menni valamilyen szakmát tanulni és dolgozni, csak akkor azt mondták, túl jó tanuló a gyerek, menjen gimnáziumba, az kell neki. A Rózsában pedig ugyanezt mondták az egyetemre vonatkozóan. A történelem–földrajz szakot nagyon szerettem volna, amiből aztán könyvtár–magyar szak lett Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, ahol a könyvtár-tanszék vezetőm az a Monok István volt, aki később az OSZK (Országos Széchenyi Könyvtár) igazgatója is lett, most pedig az MTA (Magyar Tudományos Akadémia) központi könyvtárának a vezetője. Ő egy pokoli jó menedzser volt, a könyvtár szakon nem szenvedtünk hiányt semmiben. Ő azt szerette volna, ha én Pestre, a Hungarológiai Központ könyvtárába megyek, ahol lett volna vezetői gyakorlat, de akkor sem gondoltam még ilyesmire. Még azután sem, amikor eljöttem ide, és megkérdeztem, hogy nem kell-e egy végzett könyvtáros? Egyébként meg a Pápai Református Kollégiumban volt kinézve egy állás, mert régi könyves műveltséggel foglalkoztam. Akkor jött haza Svájcból egy úriember, aki az egész könyvtári állományt fel szerette volna vinni számítógépes rendszerre, és egy olyan fiatal könyvtárost keresett, aki régi könyvekkel foglalkozik, és ért a számítástechnikához. Már úgy volt, hogy oda megyek, de Monok István mondta, hogy felejtsem el, mert Pesten van a helyem, oda azonban azért nem vettek fel, mert nem voltam még katona. Elegem lett, azt mondtam, nem megyek sehova, és eljöttem Gyulára, ahol a jelentkezésnél azt kérdezték, olvastam-e a hirdetést? „Nem, csak gondoltam eljövök megkérdezni” – válaszoltam, így kezdtem el 1994 szeptemberétől itt dolgozni.

– Nem bánja, hogy a kutatómunka elmaradt?

– De. A régi könyvek a szívem csücskében még mindig ott vannak, de a latin nyelv és a többi szép lassan elsikkadt. Most is inkább a szakmai dolgokkal szeretnék foglalkozni, mert bosszant, hogy nem ismerik el a szakmát. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Békés Megyei Szervezetének elnökeként most készülünk felrázni kicsit a kollégákat, mert a mi munkánk nem csak abból áll, hogy a beérkező könyveket feldolgozzuk, ha az olvasók érdeklődnek, megmondjuk, hogy megtalálható-e nálunk vagy sem, és ha igen, akkor odaadjuk, hanem azért mi valamennyire nevelni és beszélgetni is próbálunk, meg ajánlani is az olvasnivalót. Ebben nagyon sok ember partner, de ezen túl is nagyon sok mindent tudunk. Amióta a portálrendszerünket pályázati pénzből meg tudtuk újítani, azóta mi kezeljük, szerkesztjük, töltjük fel anyagokkal, mi készítünk fotókat a dokumentációhoz. Ezt szeretnénk valahogy egyesületi szinten is kommunikálni, valamint, hogy statisztikával azt is ki tudjuk mutatni, mennyit takarítunk meg a könyvekkel és a folyóiratok előfizetésével a lakosságnak. Csak a könyvekre vonatkoztatva 120 millió Ft jön ki egy évre, az intézmény fenntartása pedig ennek a fele. A használtságuk alapján pl. ez a megtakarítás újságok esetében 15 millió Ft, amit az olvasók alapszolgáltatásként kapnak az államtól.

– Mennyiben jelentett ismeretlen közeget az itteni könyvtár?

– Gyulára nagyon keveset jártam. Még 10 éves se voltam, amikor nagyapám – aki itt lakott kint egy Szanazug környéki tanyán – behozott magával. Akkor még a Népkertben működött a könyvtár. A szüleim itt dolgoztak a Köröstáj Tsz-ben, egy május elsején le is vagyok fényképezve még a kockaköves Béke sugárúton, ahogy lufival sétálok, de aztán általános iskolás korom után nem nagyon jártam itt, talán a sorozáskor, 18 évesen. A gimnáziumi évek Békéscsabán teltek, ott még utána egy évet eltöltöttem egy bankügyintéző tanfolyamon, majd Szegeden voltam 4 évig. Az új gyulai könyvtárat még nem is láttam, de a dobozi kolléganő ismerte Krasznahorkai Gézát, és tudta, hogy csapatépítésben van, ezért az ő javaslatára jöttem el érdeklődni. A feleségem gyulai születésű, többen vannak testvérek, ez is indokolta, hogy tavaly Dobozról Gyulára költözzünk. Van egy tíz és fél éves fiam, és egy nővérem, aki Dobozon él a családjával, de közeli rokonaim nekem is laknak Gyulán.

– Tehát akkor ez az ünnep már itt telik. Adódik a kérdés: milyen könyvek kerülnek elő az ünnepek idején?

– A szabadidő eltöltésére gondolsz? Mert kötelezettségem is olvasni, és azt sem szeretem, ha úgy mutatnak be nálunk egy könyvet, hogy én nem olvastam el. Amúgy válogatni szoktam. Ha Pestre utazom, akkor szeretek érdekes olvasmányt vinni magammal. Most épp Grecsó Krisztiánt olvasok, de nemrég fejeztem be Szabó Tibitől A ciprusi királyt. A novellákat is nagyon szeretem, Rejtő Jenő meg mindig akkor kerül elő, ha hosszabb idő óta nem olvastam már saját szórakoztatásomra. De még a ’90-es években félbehagytam a Csendes Dont, azt majd valamikor biztos folytatni fogom, még nem tudom mikor.

– A humor sem áll Öntől távol…

– Sok viccet ismerek, olykor „párbajra” is megyek a hozzám hasonlókkal, és a helyzet komikumát is szeretem. A könnyed olvasmányokat éppúgy kedvelem, mint a drámákat. Shakespeare-t imádom, a magyar fordítások gyönyörűek. De lehet, hogy az ünnepek alatt valami kalandosat fogok olvasni. Amikor hideg van, olyat, ami pl. a Szaharával foglalkozik, nyáron meg leginkább a sarkvidékekről szoktam, mert a természetkönyveket amúgy is szeretem. Remélem, hogy az ünnepek alatt valamennyi kedvemre való könyv olvasására lesz alkalom. 

 

Dézsi János. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)