Az 1979-es tablón 28 szép lány mosolyog ránk, 19 tanár és oktató tekint rájuk bölcsen. 35 év nagy idő. A jelenlegi képen 17 egykori diák és 5 tanáruk van jelen. Sajnos, ma már odafentről többen néznek ránk, szeretettel emlékeztünk meg róluk. Egészségügyi szakközépiskolások voltak annak idején, a szülők, a körülmények késztették őket erre a döntésre. Ilyen minőségű oktatás, sajnos, azóta sincs. Jól választottak, sokan megmaradtak a választott pályán.
Nekem mint egykori osztályfőnöknek, nagyon megható volt a találkozó. Eddig is rendszeresen találkoztunk, ötévenként, sőt volt, hogy egyik osztálytárs betegsége miatt többször is. Tudtunk egymásról. „Fiatal” koromra tekintettel, többször fordulok elő az egészségügyben, jó érzés, amikor rám ismernek.
„Zsóka néni, hogy vagy, mit segíthetünk?” – kérdezik meg tőlem.
A találkozó hetesi jelentéssel kezdődött. Orosztanárságomra tekintettel, orosz nyelvű volt a jelentés, majd az osztály leült, és előkerültek a padból a kötőtűk, és az én lányaim szorgalmasan kezdtek el kötögetni. Most úgy érzem, ez felér egy Kossuth-díjjal! Azokban a 70-es években voltak a saját gyermekeim is kicsik, sok tanítványom tőlem tanult kötni, és ezzel talán a sok osztályfőnöki órát és egyéb kötelező délutáni elfoglaltságot gondoltam és tudtam tartalommal megtölteni. Ha 35 év után is szívesen emlékeznek erre vissza, már nem éltem hiába…
