Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Népszerű volt a Múzeumok Éjszakája Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2014. június 22. 22:00
Népszerű volt a Múzeumok Éjszakája Gyulán
A leglátogatottabb helyszín a várkert volt, ahol számos ingyenes programon vehettek részt az érdeklődők

Nagy érdeklődés kísérte a múzeumok éjszakáját Gyulán. Az éjfélig ingyenesen látogatható kiállítóhelyeken számos program kínálkozott a gyereknek és a felnőtteknek. Az Erkel-házban az Erkel Ferenc Vegyes Kar énekelt, majd Czeglédi Katalin lépett fel. A Kohán Képtárban a Gyulai vonósnégyes, a Tájvízházban a Szelindek zenekar muzsikált, a Ladics-házban pedig népi pajzánságokkal és nyáresti dallamokkal szórakoztatták a látogatókat.  

Harangozó Imre néprajzkutató mesél a gyulai vár lovagtermében. Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– A kisebb múzeumokban és a nagyobb befogadóképességű várban is szép számban voltak érdeklődők, minden programunk telt házas volt – fejtette ki lapunknak Illikné Kukla Ildikó szervező. A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. munkatársa hozzátette: a programsorozatba a Tájvízház és a húsipar-történeti múzeum is bekapcsolódott, így a látogatókat ingyen szállító kisvonat idén hat helyszínen állt meg.

A legnépszerűbb helyszínnek ezúttal is a várkert bizonyult, ahová a színes kulturális események mellett a LED-falon figyelemmel kísérhető focimeccs is sok érdeklődőt vonzott. A téglafalak között egyebek mellett alkotóházzal, középkoritánc-bemutatóval, kiállítással és dzsesszkoncerttel, a vár melletti füves területen pedig harci és mesterségbemutatóval, valamint táncházzal várták a látogatókat. Sokan akartak részt venni az esti lampionos sétán is, este 10 óra előtt már kígyózó sor állt a gyilokjáróhoz felvezető csigalépcső előtt. A rendezvényt idén is látványos tűzzsonglőrshow zárta. 

– A szállodák visszajelzései azt mutatják, hogy a Gyulára érkező vendégek körében is nagy volt az érdeklődés a programok iránt – mondta el Illikné Kukla Ildikó. A vármúzeumban egy budapesti testvérpárral elegyedtünk szóba.

– Baráti társasággal érkeztünk, apartmanban szálltunk meg. Már jártam Gyulán, legutóbb több mint tíz évvel ezelőtt voltam itt. Azóta nagyon megváltozott a város, szinte alig ismerek rá, annyira szép lett – mesélte Mecsi Beatrix.

Testvére, Mecsi Diána elmondta: a múzeumok éjszakája jó alkalmat adott arra, hogy jobban megismerjék a felújított gyulai kiállítóhelyeket. A testvérpár a vár mellett az Erkel-házba és a Kohán Képtárba is ellátogatott.

– A Kohán Képtár kifejezetten tetszett, jó volt, hogy időszaki kiállítást is láthattunk. Erkel szülőháza is nagy meglepetés volt számunkra, hiszen nagyon megváltozott, mióta ott jártunk – számolt be élményeiről a fővárosi üdülővendég. A testvérpár azt is elárulta, hogy nagy kedvencük a Százéves cukrászda, ahol „fakultatív programként” mintegy két órát töltöttek el a biedermeier bútorok tanulmányozásával.

          

Tárlatvezetés a Ladics-házban. Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2014. június 23. 19:00
A leglátogatottabb helyszín a várkert volt, ahol számos ingyenes programon vehettek részt az érdeklődők
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)