Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyógypedagógián járt a Demokratikus Koalíció gyulai szervezétének Mikulása

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2013. december 05. 18:42
A gyógypedagógián járt a Demokratikus Koalíció gyulai szervezétének Mikulása
Egy helyi vállalkozó 27 gazdag ajándékcsomagját osztotta szét a szervezet a gyerekek között
Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva

Egy nagylelkű gyulai vállalkozó adományának köszönhetően a Demokratikus Koalíció gyulai szervezetének Mikulása is el tudott látogatni a Harruckern János Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézet és Diákotthonába.

- Annak apropóján, hogy a napokban emlékeztünk meg a fogyatékosság világnapjáról, úgy döntöttünk, hogy akkor tesszük a legtöbbet, ha a Mikulás napját felhasználjuk a speciális nevelési igényű gyermek támogatására. Boldog vagyok, hogy a gyerekek arcán láthattuk az örömet. Egy helyi vállalkozó barátunk állította össze a csomagot, melynek átvételére az intézmény pedagógusai jelölték ki a gyerekeket – nyilatkozta a Gyulai Hírlapnak Máthé Zoltán, a DK gyulai országgyűlési képviselőjelöltje.

Gellén Gáborné, az intézmény vezetője lapunknak elmondta, jelenleg 217 tanulóval, 24 csoporton belül foglalkoznak. Kilencvenheten a 120 férőhelyes kollégiumi ellátást veszik igénybe, hárman magántanulók, a többiek bejárósok. A növendékek három és huszonhárom éves korukig járhatnak az iskolába, ám jellemzően általános iskolás korú gyerekkel foglalkoznak a gyógypedagógusok.

- Hála istennek, többen is támogatnak bennünket, főként használt, de jó minőségű ruhával, játékkal, könyvvel. A veterán motorosok és a Provident képviselői is sokat segítettek már nekünk - fejezte ki örömét Gellén Gáborné.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)