Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bak Sándor mérnök, akit a sors a dunántúli bauxitbányák helyett a vízgazdálkodás bölcsője felé sodort

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Hargittai Éva • INTERJÚ • 2013. november 17. 13:00
Bak Sándor mérnök, akit a sors a dunántúli bauxitbányák helyett a vízgazdálkodás bölcsője felé sodort
Bak Sándor: A Dél-Alföldön minden fontos vízügyi feladat egyidejüleg jelen van
Bak Sándor, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója, aki nemrégiben Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át, immár 35 éve, pályakezdése óta dolgozik a gyulai székhelyű igazgatóságon. A véletlennek, a 70-es évek pályáztatási rendszerének, valamint többek között dr. Jambrik Rozália hidrogeológus mérnöknek köszönhető, hogy nem a dunántúli bauxitbányákhoz ment dolgozni. Bár friss diplomásként nem tervezett sokáig Gyulán időzni, de a sors és a lehetőségek máshogy vezették életútját.
Bak Sándor. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Hogyan talált rá hivatására? Minek köszönhető, hogy kezdeti tervei ellenére a vízügyi igazgatóságon maradt, mely első és egyetlen munkahelye lett.

– A vízügyi igazgatóságon dolgozott Dr. Jambrik Rozália hidrogeológus mérnök. Ő a későbbiekben komoly egyetemi és tudományos karriert futott be, sajnos már nem él, tragikusan fiatalon hunyt el. 1977-ben a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre került oktatónak és jó kapcsolatba kerültünk. 1978-ban, amikor végzős lettem, javasolta, hogy adjam be a pályázatomat a gyulai vízügyhöz. Abban az időszakban csak oda lehetett elhelyezkedni, ahol a munkahelynek volt engedélye a felettes szervétől pályázatot hirdetni. Előtte kacérkodtam a gondolattal, hogy Dunántúlra a bauxitbányákhoz menjek majd, de ők nem kaptak lehetőséget pályázat kiírására. Rozália ajánlotta, hogy vegyem fel a kapcsolatot Takács Lajos akkori igazgató úrral. Eleinte nem szántam én ezt végállomásnak, de a barátságos fogadtatás, a kellemes hangulatú város, és nem utolsó sorban a lakás ígérete miatt elfogadtuk a felkínált lehetőséget. Fiatal házasként kerültünk Gyulára, senkink nem volt itt, senkit nem ismertünk, nem volt könnyű időszak, és bár a munkatársak sokat segítettek, sokszor mégis úgy éreztem, nem könnyű idegenként beilleszkedni a családi dinasztiákkal teli vízügyi szervezetbe. Egy ideig nézegettem a lehetőséget, hogy visszamenjünk Debrecenbe, de aztán itt ragadtunk. A gyerekeink itt születettek, nekik már Gyulán volt az otthonuk, és én is egyre inkább gyökeret eresztettem itt. Közben a hivatali ranglétrán is araszolgattam előre, úgyhogy egy idő után felhagytunk a keresgéléssel. Noha ez bizonyos értelemben ma már élhetetlenségnek is számíthat, nekem ez az egyetlen munkahelyem, szeptember 15-én volt 35 éve, hogy itt dolgozom.

Ez akár irigylésre méltó is lehet.

– Megközelítés kérdése. A felnőtt fiaimnak erről eltér a véleményük. A nagyobbik közgazdász, aki azt vallja, hogy néhány évenként váltani kell, mert úgy lehet előrébb jutni, vagy anyagilag jobb feltételeket elérni. A munkáltatók általában a hűséget nem fizetik meg úgy, mint egy új dolgozót, akinek megadják az aktuális munkaerőpiaci viszonyoknak megfelelő bért. Az ő példáján azt látom, hogy van ebben igazság. Mégis, azt gondolom, hogy a vízügyi szolgálat kivétel ebben a tekintetben. Vannak olyan munkahelyek, munkakörök, ahonnan ha elmegy valaki, akkor az utcáról nyugodtan fel lehet venni az utódját, mert néhány hónap múlva teljes értékű munkavállaló válik belőle. A vízügy nem ilyen. Ahhoz, hogy egy újonnan idekerült fiatal mérnök kolléga igazán jól tudjon teljesíteni, két-három év is kell. Időigényes a területismeret megszerzése, a kapcsolati rendszer kiépítése is. De aki itt marad, és megszereti, az arra is rájön, hogy ez egyszerre szolgálat és egy nagy család. Talán ezért is van, hogy sok kollégánk felmenői, rokonai között voltak vízügyesek.

Több, nagyon fontos projekt fűződik a nevéhez. Például benne volt abban a kutatócsoportban, amelynek az ivóvíz arzéntartalmával kapcsolatos ismereteinket köszönhetjük. Az ivóvízminőség-javító program, vagy a csatornázásfejlesztés területén is elévülhetetlen érdemei vannak.

– 1978. szeptember 15-én műszaki előadó munkakörben kezdtem, de viszonylag önálló feladattal, mert egyben hévíz-gazdálkodási előadó is voltam. Ez fontos téma a térségben, hiszen itt nagyon jók a geotermikus adottságok. 1979 októberétől 1981 februárjáig katonai szolgálatot teljesítettem, azt követően pedig a felszín alatti vizekkel, vízbázisvédelemmel foglalkoztam elsősorban. A sors érdekes feladatot adott 1982-ben, amikor Szarvason egy véletlen rutinszerű vízvizsgálat kapcsán fény derült arra, hogy a Dél-Alföldön magas a rétegvizek arzéntartalma. Abból bontakozott ki az a program, melynek keretében kiépült a megye ma is használatos regionális ivóvízellátó-rendszere. Nagyon érdekes munka volt szakmailag, mert kezdetben nem volt egyértelmű, hogy mitől magas az arzéntartalom. Egy kutatás lefolytatása után bebizonyítottuk, hogy földtani eredetű, nem szennyeződésről van szó, hanem a folyók által lehordott ásványi anyag összetételéből kioldódó arzén emeli így meg a rétegvizek arzéntartalmát. Ezzel foglalkoztam 1985-ig, majd viszonylag fiatalon, 30 évesen kaptam megbízást az akkori nevén vízellátási és csatornázási osztály vezetésére. Tehát a 35 évemből meglehetősen hosszú idő, amit valamiféle vezetői feladatokkal is töltöttem. A vízellátási és csatornázási szakterület nagyon érdekes és izgalmas feladatokat kínált, folyt az ivóvízminőség-javító program, illetve a csatornázás-fejlesztés is abban az időszakban vett nagyobb lendületet, és ezek megalapozása, előkészítése volt az a feladat, amin a munkatársakkal együtt dolgozhattunk. Akkoriban az ivóvízminőség-javító programban végzett munkámat 1987-ben Békés Megyéért kitüntetéssel is honorálta a megye. Egészen 1998-ig vezettem az osztályt, melynek a neve közben víziközmű osztályra változott.

Immár 15. éve, hogy első számú vezetőként tevékenykedik. Kikre tekint vissza példaképként?

– 1997. december végével a helyettes államtitkár felmentette az akkori igazgatónkat a vezetői beosztásából és vezetői pályázat került kiírásra. A pályázat nyerteseként 1998. április elsejétől töltöm be az igazgatói posztot. Szerencsésnek érzem magam, mert kiváló munkatársakkal és vezetőkkel dolgozhattam együtt. Amikor idekerültem, Takács Lajos volt az igazgató. Ő kiváló polgára Gyulának, idén szeptemberben töltötte be 90. életévét, a mai napig jó, baráti kapcsolatot ápolunk, rendszeresen beszélgetünk a vízügy helyzetéről, jövőjéről. Őt dr. Goda Péter követte, akinek az irányítása alatt szintén nagyon szerettem dolgozni, széles látókörű, kiváló mérnöknek tartom. A főmérnök, a közvetlen főnököm pedig Pálinkás Lajos volt, akitől sokat tanultam, meghatározó egyéniség volt az igazgatóság műszaki szemléletének alakításában. Mindannyian kellő önállóságot biztosítottak számomra, ugyanakkor, ha meg tudtam győzni őket valamiről, hogy az fontos vagy célszerű, annak melléálltak és képviselték. Dr. Szlávik Lajos nevét is említenem kell, akitől a munka iránti alázat mellett a szervezés terén is sokat elleshettem. Ő ma a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke és a közelmúltban professzor emeritus címet is szerzett.

Hivatásának mely ágát szereti legjobban?

Én eredendően a Nehézipari Műszaki Egyetemen a műszaki földtudományi szak hidrogeológiai ágazatán végeztem, tehát hidrogeológus vagyok. A diplomám szerint bányamérnök, de ezen belül hidrogeológus, és ehhez 1987 és 1989 között a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem a második diplomámat vízellátás és csatornázás szakterületen. Szerettem a mérnöki munkát – amíg elsősorban azt végeztem - nagyon szép volt és változatos, mert a térség a vízgazdálkodással foglalkozó szakemberek számára sok érdekes feladatot kínál. A Dél-Alföldet a síkvidéki vízgazdálkodás bölcsőjének is nevezik, mert minden fontos vízügyi feladat jelen van: ár- és belvíz-veszélyeztetett a térség, sérülékeny vízbázisok vannak, melyekre fokozottan figyelni kell, ráadásul vízhiányos ez a terület. A Körös-vidék a tiszai vízátvezetés nélkül nyáron száraz puszta képét mutatná, és a másodpercenként 22-24 köbméternyi átvezetett víz nélkül a vízigények nem lennének kielégíthetők. Ezt az emberek jó része nem tudja, de nem is kell hogy tudja, mert a mi munkánk éppen arról szól, hogy ritkán kerülünk az érdeklődés homlokterébe, csak akkor, amikor valami zűr van, azaz vagy túl sok, vagy túl kevés van a vízből. Aki a Körös-vidéken vízügyi vezető, az mindig kiemelten kell kezelje az ár- és belvízvédelmi feladatokat. Jó érzéssel mondom, hogy munkatársaimmal sikeresen oldottuk meg az elmúlt 15 év vízkárelhárítási feladatait, mindig szavatolni tudtuk a térség biztonságát, sőt ha szükség volt rá, a Tisza és a Duna nagy árvizei elleni védekezésből is kivettük a részünket. A vezetői munka már külön műfaj. Nem volt egyszerű megszoknom, hogy igazgatóként az ember még egy kicsit mérnök is, de már nem teljesen az. Ugyanakkor egy kicsit jogász, közgazdász, ha kell egy kicsit pszichológus. De semmi sem teljes mértékben. Azt gondolom, a vezetés más adottságokat is igényel, nem feltétlenül a legjobb mérnökökből lesznek a legjobb vezetők. Itt sokkal nagyobb szerepe van annak, hogy gyorsan, viszonylag kevés információból is átlássuk egy probléma lényegét. Sokkal nagyobb szerepe van annak, hogy az ember tudjon, merjen döntéseket hozni, akkor is, ha abban benne van a tévedés lehetősége. Egy-egy jelentősebb árvízi védekezés kapcsán sok száz védelemvezetői döntés születik. Ezek között vannak olyanok is, amelyek 10-100 milliós nagyságrendű következményekkel járnak, de ezeket a döntéseket fel kell vállalni, sokszor a nem döntés a legrosszabb döntés. Nyilvánvaló, annak érdekében, hogy az ember meg tudja hozni a szükséges döntéseket és minél kisebbre tudja csökkenteni a tévedés kockázatát, olyan csapattal kell együtt dolgoznia, amelyben meg tud bízni, és amely megfelelően segíti a munkáját. Ebből a szempontból szerencsésnek mondhatom magamat, sok kiváló munkatársam van. Szeretem a vezetői munkát, bár sokszor igen komoly stresszel jár, és nehéz döntéseket is hozni kell néha, mégis jó dolog egy ilyen nagy hagyományokkal rendelkező, értékes közösséget szolgálni. Ha őszinte akarok lenni, akkor ma már lehet hogy jobb vezető vagyok, mint mérnök, sajnos a megszerzett tudás folyamatos fejlesztés nélkül gyorsan devalválódik, hihetetlenül gyors a fejlődés.

– Hogyan kapcsolódik ki, mit csinál, amikor délután bezárja maga mögött az igazgatóság ajtaját?

A vezetői munka sajátossága, hogy az ember nem tudja az íróasztalán hagyni a sürgető feladatokat, megoldandó problémákat. Sokszor bizony az épületen kívül is ezek foglalkoztatnak. De tudom, tudatosan törekedni kell a kikapcsolódásra, a feltöltődésre, mert visszaüt, ha nem így tes zünk.A kikapcsolódásban az egyik legjobb segítőm a zene, Eric Clapton, Mark Knopfler, a Pink Floyd, Diana Krall és a Csík zenekar CD-i forognak talán a legtöbbet, de nem fogom kihagyni Tátrai Tibor és barátai decemberi koncertjét sem. Párommal szivesen túrázunk, kirándulunk, és amikor beköszönt a tél, rendszeresen előkerül a sífelszerelés is. Szeretek fotózni, remélem egyszer lesz rá annyi időm, amennyit szeretnék, és ha szép az idő, jólesik motorra ülni, különleges szabadság-érzést nyújt, ráadásul amióta motorozom, sokkal körültekintőbben, türelmesebben vezetek autót is. A kikapcsolódás néha messzire sodor Gyulától, de ma már - valamikori betelepültként - igazi gyulainak tartom magam, hálás vagyok a térségnek, hogy így befogadott és - a cikk apropóján mondhatom – elismert, mert az állami kitüntetés egyértelmüen a térség elismerése is.

 

Bak Sándor. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2013. november 17. 19:34
Bak Sándor: A Dél-Alföldön minden fontos vízügyi feladat egyidejüleg jelen van
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)