Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Isten két igéjével bocsátották útjára a Magvető Református Iskola ballagó diákjait Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csüllög Ferenc • HÍREK • 2013. június 21. 18:00
Isten két igéjével bocsátották útjára a Magvető Református Iskola ballagó diákjait Gyulán
Magvető-díjjal ismerték el Kiss Tiborné pedagógus munkáját és Szabó Sándor ballagó diák tanulmányi teljesítményét
„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr – békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jeremiás 29,11) „Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet.” (2Péter 1, 5-8)
Ballagás a gyulai Magvető Iskolában. Fotó: Csüllög Ferenc

E két igével bocsátottuk útjára 24 ballagó nyolcadikos diákunkat a Magvető Református Általános Iskolából. Az istentiszteleten hálát adtunk az elmúlt 8 esztendő eredményeiért, harcaiért, a szülők és pedagógusok áldozatos munkájáért.

Alapítványunk Magvető-díjjal ismerte el Kiss Tiborné munkáját, Szabó Sándor ballagó diákunk kiemelkedő teljesítményét; jutalomban részesítette Béres Eszter és Csillag Judit tanulókat. Könyvjutalomban részesült Borbély Eszter és Mátyási Szabolcs, az iskola jó sportolója Mócz Dániel lett.

A nyár eseményekben gazdag lesz a Magvetőben. Nyári napközis hetekkel segítjük azokat, akik nehezen tudják megoldani gyermekeik elhelyezését, itt étkezési támogatást is nyújtunk. Hittantáborunkban száz gyermek hallhatja majd Isten igéjét. Ezt követően jutalomtáborral ajándékozzuk meg tanulóinkat.

Bizakodva, és Istenbe vetett reménységgel várjuk a 2013-14-es tanévet, és Isten számunkra elkészített ajándékait!

A ballagásról további fotókat itt találnak.


Fotó: Csüllög Ferenc
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)