A szolgálatot ellátó állomány összesen 237 személyt fogott el, közülük 52 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 62 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 189 embert állítottak elő, köztük 70 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 1 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 65 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 2 súlyos és 35 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 41 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 ember vesztette életét, 4 súlyos és 35 könnyű sérüléssel végződött.























