Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Gyulai Református Egyház szemétszedéssel és temetőgondozással csatlakozik a Szeretethíd programhoz

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2013. május 23. 11:00
A Gyulai Református Egyház szemétszedéssel és temetőgondozással csatlakozik a Szeretethíd programhoz
A helyi, közösségi célokat szolgáló programokra már több helyi szervezet is jelezte részvételi szándékát
Képünk a tavalyi programon készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő

A Gyulai Református Egyház diakóniai szolgálata idén – csatlakozva a Szeretethíd – Jobb adni című programhoz – május 24-én és 25-én több helyi, közösségi célokat szolgáló programot szervez. A karitatív megmozdulások alkalmával rendbehozzák mintegy nyolcvan híres ember sírhelyét a gyulai temetőkben, megtisztítják az Élővíz-csatornát a németvárosi hídtól a várfürdőig. Az önkéntes program idősotthonok látogatásával és a lakók vendéglátásával egészül ki.

- A közösségi programokhoz bárki csatlakozhat, eddig számos helyi szervezet jelezte részvételi szándékát, többek között a Gyulai Városbarátok Köre, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár, a Német Kisebbségi Önkormányzat, a Pofosz, az '56-os alapítvány, a Székely Aladár Fotóklub és a Göndöcs Benedek Szakképző Iskola is – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Bagyinszki Zoltánné helyi koordinátor.

A program május 24-én, holnap 9 órakor kezdődik meg több helyszínen. Jelentkezni, illetve az akcióról érdeklődni lehet a 66/362-019-os (Fazekas Éva) és a 66/561-373-os (Bagyinszki Zoltánné) telefonszámokon, valamint a tervezett programot itt olvashatják.

 

Összes cikk - lent (max 996px)

iconSzeretethid_2013_reszletes_program.pdf (339 KByte)

+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)