Ha meglátják - a szerencsésebbek élőben - a finnországi Kummakivi-követ (jelentése finnül furcsa kő), sokakban egyből az a kérdés merül fel: Hogyan lehetséges ez? Elsőre egészen rejtélyesnek és hihetetlennek tűnik, hogy hogyan is kerülhetett két kő ilyen elrendezésben egymásra, de ha utánanézünk a dolgoknak, kiderül, hogy nem is olyan rejtélyes, inkább csak meghökkentő.
A Kummakivi-követ és mintegy 180 000 tavat a jégkorszaki gleccserek hozták létre az utolsó jégkorszak óta. A híres követ egy ott található, terjeszkedő gleccser hozta magával, majd végül letette, ahogyan más gleccserek a kövek ezreit-millióit, a világ minden táján. Ami a Kummakivi-követ az a véletlen szerencse különbözteti meg a többitől, hogy miután elolvadt alóla a jég, pont egy másik szikla tetején pihent meg a már ismert módon.
A legkorábbi jégkorszak kb. 2,7-2,3 milliárd évvel ezelőtti időszakra tehető, a második pedig kb. 800-600 millió évvel ezelőtt következett be, és talán ez volt minden idők leghidegebb időszaka a Földön. Ekkor a tengervizek egészen az egyenlítői területekig befagytak. A globális lehűlések között voltak több millió évig tartó globális felmelegedések is az egész Földön, amely szinte mindenütt trópusi hőmérsékletet eredményezett. Jelenleg a köztes időszakban élünk már kb. 10 000 éve. Általában azt mondják, hogy egy ilyen időszak 12 000 évig tart, de egyes kutatók szerint a légkörbe általunk juttatott üvegházhatást okozó gázok miatt, a mostani melegebb korszak akár 50 000 évig is eltarthat. A globális hőmérsékleti változások kialakulásának okai több tényezőtől is függnek, de leginkább a légkör összetétele játssza a fő szerepet, ez felelős leginkább a változásokért. Az első nagy globális lehűlés esetében a fagyos időjárás a széndioxid mennyiségének változása miatt következett be, emellett az Arktisz és Antarktiszon megmaradt jég és hó még jobban megnövelte a Föld fényvisszaverő képességét és ezzel további lehűlést vont maga után. Persze fontos szerepe van a Föld klímájának alakulásában a pályája és forgástengelyének esetleges megváltozása, hiszen ezek és a Földre jutó napsugárzás között szoros összefüggés van. A fent említett dolgok együttes hatása okozhatja a szélsőséges hőmérsékletalakulásokat, amelyek 100 000 évenként követik egymást.
A svájci természettudós, Louis Agassiz az 1820-as évektől kezdve járta az Alpokat, és megfigyelte a völgyek jellegzetes U-alakját. Először azt gondolta, hogy a gleccserek mindig U-alakú völgyekben alakulnak ki, hamar rájött azonban, hogy maguk a gleccserek vájják ilyen alakúra a völgyeket. Észrevette, hogy a völgyek oldalain mindig homorú és vízszintes csíkok találhatók, és ez sokszor a gleccser aljától tíz kilométerre is látható volt. A gleccserek aljában sokszor hatalmas vándorkövek voltak találhatók, hiszen az ott lévő köveket semmilyen más ismert erő vagy folyamat nem helyezhette oda. Később arra is rájött, hogy a szikladarabokat maguk a gleccserek tolták maguk előtt, ezek vájták és karcolták a völgyek oldalát, és hogy a távoli múltban a gleccserek kiterjedése sokkal nagyobb volt, mint napjainkban. Az 1830-as évek elején Angliát, illetve Észak-Európát vizsgálta, ahol szintén megtalálta az U-alakú völgyeket a vízszintes, karcolt csíkokkal és a hatalmas vándorkövekkel.
Mindezek tudatában ki lehet jelenteni, hogy a Kummakivi-kő valójában természetanyánk egyik igen érdekes remekműve.
