A Magvető Református Általános Iskola tavaszi játszóházat rendezett szombaton délelőtt az iskola épületében. Az eseményen a gyerekek és szüleik találkozhattak a leendő elsős tanítókkal, akik tavaszköszöntő műsort adtak az érdeklődőknek. Ezután kezdődtek a kézműves foglalkozások a tantermekben, ahol tavaszi virágokat, kitűzőket, tojástartókat, vicces békákat barkácsolhattak, és játékos ügyességi feladatokon vehettek részt a gyerkőcök.
- Úgy láttuk, hogy sikeres volt a hétvégi játszóház, változatos, érdekes programokkal. Bemutatkoztak a leendő első osztályok tanítói, és kötetlen beszélgetésre is volt lehetőség. Az ovisok mozgásigényét is figyelembe vettük, a tornaszobában lehetett játszani a testnevelők irányításával. Legközelebb a nyílt tanítási napokra várjuk az ovisokat, szüleikkel együtt, március 19-én és 20-án – mondta el a Gyulai Hírlapnak Csüllög Ferenc, a Magvető Iskola médiakapcsolatokért felelős tanára.
Az eseményről további képeket itt találnak.

























