
„Miközben a városvezetés évek óta pártpolitika-mentes városi ünnepségeket szervez március 15-én, az idén is újra szembesülhetünk azzal, hogy a Gyurcsány–Bajnai politika gyulai támogatói ismét külön ünnepelnek. Az idén sem kívánnak Gyula város polgáraival közösséget vállalva együtt emlékezni a szabadság hőseire.
A kormánypártok azonban az idén is a gyulai emberekkel együtt fognak ünnepelni, mert március 15-e nem sajátítható ki egyetlen politikai erő által sem, ez a magyar nemzet közös ünnepe. Mi nem kívánunk különbséget tenni az ünneplő emberek között politikai hovatartozás alapján, mint teszik ezt a Gyurcsány–Bajnai politika gyulai hívei, akik azért tagadják meg a gyulai embereket, mert – ahogyan fogalmaznak – nem kívánnak együtt ünnepelni a kormányhatalom helyi képviselőivel.
Mi ugyanakkor demokraták vagyunk, és nem attól tesszük függővé a városi ünnepségen való részvételünket, hogy azon még kik vesznek részt. Mi akkor is ott leszünk, ha eljönnek azok, akik 2002. és 2010. között lábbal tiporták a magyar emberek legalapvetőbb szabadságjogait, akik durván korlátozták az emberi jogokat, amely szabadságot korlátozó jogsértéseket számos magyar bírói ítélet, valamint több esetben a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete is megállapított, kimondva, hogy a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok súlyos jogsértéseket követtek el a demokrácia sérelmére.
Megértjük ezért, ha a Gyurcsány–Bajnai korszak gyulai képviselői mélységes szégyent éreznek, ha a szabadság napján polgártársaik szemébe kell nézniük, ettől függetlenül nyugodtan eljöhetnek március 15-én a gyulai polgárokkal együtt ünnepelni, hiszen a nemzeti ünnep mindannyiunké” – olvasható a Fidesz sajtóközleményében.


























