Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai Antovszki Gitáriskola harmadik évzáró gáláján mintegy húsz növendék lép fel

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2013. február 19. 09:00
A gyulai Antovszki Gitáriskola harmadik évzáró gáláján mintegy húsz növendék lép fel
Antovszki Tamás tanítványai két-három dalban mutathatják meg, mit tudnak hangszerükön
Antovszki Tamás hangszerei társaságában. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

A gyulai Antovszki Gitáriskola harmadik évzáró gáláján mintegy húsz növendék lép fel március 3-án, vasárnap 16 órakor a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A hangverseny az Antovszki Band nyitányával kezdődik, majd a tanítványok két-három dalban mutathatják meg, mit tudnak hangszerükön. A legkisebbek gyermekdalokat adnak elő szólóban, őket követik a haladóbbak, akik már zenekarba szállva muzsikálnak, a legügyesebbek a gitárszólókat játsszák az adott számban. Hallhatunk majd szólisztikus betéteket neves gitárhősöktől, mint például Carlos Santana, Gary Moore, Nuno Bettencourt, vagy Mike Oldfield.

Antovszki Tamás, a gitáriskola alapítója és az Antovszki Band énekes-gitárosa huszonévvel ezelőtt fogott kezébe először gitárt, de nem tudta, hogyan kezdje el a tanulást. Akkortájt nem volt még internet, amely ontja magából a tananyagokat, úgyhogy eleinte helyi gitárosoktól lesett el egy-egy dallamot vagy riffet, később a fővárosban fejlesztette tovább tudását, olyan mesterektől tanult, mint Szekeres Tamás vagy Dajka Krisztián. Ezután zenekarokban kezdett játszani, de hamar rájött: a hangszeres tudás nem elég ahhoz, hogy együttesben játsszon az ember. Tapasztalt zenésztársakkal, számtalan koncert közben tapasztalta meg az együtt zenélés rejtelmeit. Tudására egyre többen voltak kíváncsiak, ebből alakult ki a gitársuli.

Antovszki Tamás tizenegynéhány éve tanít a legnépszerűbb hangszeren, ám aktívabban 3-4 éve oktatja a gitárosokat. Eddig több száz tanítványa volt már a kisiskoláskorúaktól a felnőttekig, jelenleg körülbelül 40-50 zenészt nevel. Valaki rockzenét, néhányan latin zenét, és van, aki akusztikus gitárzenét tanul.

- Sokan jönnek, hogy meg szeretnének tanulni gitározni. Én nem válogatok tehetségeket, aki jön, annak a legjobb tudásom szerint oktatok. Kell körülbelül egy év, amíg valaki elsajátítja az alapokat, a hangképzést, az akkordok lefogását, s amíg megalapozzuk a skálákat. Ezután mindenki abban az irányban tanul tovább, amelyikben szeretne. Vannak, akik dalokat hoznak, hogy el szeretnék játszani, mások zenekarban akarnak játszani. Néhányan már vagy öt éve járnak hozzám, vannak, akik vissza-visszajárnak instrukciókért. A könnyűzenében úgy működik, hogy ha már valaki eljut addig, hogy mondjuk eljátszik egy komolyabb gitárszólót, az már általában magát képzi tovább. Nálam az oktatás lényege, hogy a tanítványok tudatosan felépítve kapják meg a tudást. A többi rajtuk múlik, mert a dinamikus fejlődéshez rendszeres, napi szintű gyakorlás kell – mondta el a Gyulai Hírlapnak Antovszki Tamás.

A gitársuliról bővebb információkat és elérhetőséget a www.antovszkiband.hu oldalon találhatnak.

Az évzáró gáláról pedig itt találhatnak előzetest.

 

Antovszki Tamás kedvenc Fender stratocasterével. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)