Képünk a tavalyi megemlékezésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából városi megemlékezést tart Gyula Város Önkormányzata és az Október 23. Alapítvány február 25-én, hétfőn 10 órakor a dr. Erdődi Lajos tiszteletére állított emléktáblánál (Gyula, Béke sugárút 31/a).
A kommunizmus áldozatainak gyulai emlékművénél, a nemzeti himnusz után Bartus Gyula Jászai-díjas színművész Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét adja elő, majd dr. Szabó Ferenc történész mondja el megemlékező beszédét.
A rendezvény a helyszínen gyertyagyújtás és koszorúzás zárja, illetve a szervezők rendhagyó történelemórára invitálják az érdeklődőket 11.15-től az Erkel Ferenc Gimnáziumba, ahol vitaindító előadást tart dr. Erdész Ádám történész, a Békés Megyei Levéltár igazgatója.

























