Alt Norbert alpolgármester
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt emlékezők, kedves fiatalok!
A történelem egy folyton önmagába visszatérő, szűnni nem akaró végtelenül hömpölygő folyam, melyben, ha a történelmi helyszínek és szereplők változnak is, ám az emberi természet és az általa elindított események jellemzői szinte mindig ugyanazok maradnak. Az események, mint ciklikusan ismétlődő folyamatok a múlt ködébe vesző saját magába harapó kígyó formáját tárja elénk, melyben az ember a történelmi idők hajnalán kőbaltákkal volt képes elpusztítani társait, majd az évezredek és évszázadok elteltével eljutottunk a mustárgázig, a haláltáborokig, az atomig és a biológiai fegyverekig. A technika változott az ember ugyanaz maradt. És még ami nem változott: tettére mindig minden korban talált felmentést hozó magyarázatot.
Az ember egyszerre képes megalkotni a legcsodálatosabb dolgokat, majd ahogy megalkotta azokat, ugyanolyan könnyen képes elpusztítani is az általa teremtett világot. Az emberiség történelme tele van kegyetlenséggel, szenvedéssel és szomorúsággal. Megtapasztalhattuk már, hogy mindezen szörnyűségekre mindig rendelkezik valamilyen indokkal, olyan önigazolással, amelyet ideológiai köntösbe csomagolva tud saját maga és a környezete számára elfogadhatóvá tenni. Visszatekintve a történelmen, azonban azt láthatjuk, hogy egy ideológia sem volt még olyan pusztító és romboló hatással az ember alkotta világra, mint a kommunista ideológia maga, amelynek kivitelezői az óvatos becslések szerint is a több mint százmillió áldozat fizikai elpusztítása mellett kiirtották mindazt, amit nem tudtak megérteni, elfogadni vagy éppen nem illett bele világképükbe. Egész nemzetek, nemzedékek jövőjét tették tönkre, nyomorították meg sokszor visszafordíthatatlanul és végzetesen, gyökereitől elszakítva nemzeteket, történelmétől, vallásától és kultúrájától megfosztva nagy múltú népeket, éhenhalásra és hol gyors, hol lassú pusztulásra ítélve milliókat.
A fél világon szétterjedő vörös kór nem kímélt senkit és semmit, a hazugság álarca mögött megbújt elvtársak szabadságot, egyenlőséget és jólétet ígértek, amiből aztán maga a földi pokol lett, leszámoltak mindennel és mindenkivel, akit vélt vagy valós ellenségüknek gondoltak.
A kommunizmussal összefüggő világ, és hazai történelmet mindenki ismeri, a történelmet a korosztályom már úgy tanulhatta, és természetesen a mai fiatalok is úgy tanulhatják, hogy megismerhetjük belőle mindazokat a szörnyűségeket, amelyeket az egykori Szovjetuniótól kezdve Ázsia nagy részén keresztül egészen Kelet-Közép Európáig elkövettek az emberiség ellen.
Soha nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy minden kegyetlenség és szörnyűség mögött maga az ember áll. Az ember a maga gyarlóságával, gyűlöletével, irigységével, mohóságával, hatalomvágyával és kapzsiságával. Az ember, aki beszolgáltatásnak hívja az otthonok kirablását, hazaszeretetnek a besúgást és igazságszolgáltatásnak nevezi a koholt vádak alapján kivitelezett gyilkosságokat.
A történelmi emlékezet fekete és fehér képkockáiban megelevenednek a hazai események, a vörös színekbe bugyolált főváros, a szétdarabolt és megalázott ország, a felszabadítóknak csúfolt megszálló, nőket erőszakoló idegen hadsereg, a csalással ellopott szabadság, a javaitól kifosztott és megnyomorított társadalom, a tankokkal széttiport forradalom, az országból elmenekült százezrek, a börtönökben sínylődő tízezrek. Ennek következményeként pedig egy gyanakvó, egymásra sokszor irigykedő, önmagát lebecsülő jobb sorsra érdemes társadalom, amelynek mindig megvoltak a maga élő lelkiismeretei: mint dr. Erdődi Lajos vagy dr. Blanár László, Nádházi János vagy a nemrégiben elhunyt M. Szabó András. Az ő értékrendjük és kiállásuk mutatott utat a legsötétebb órákban a bizakodóknak és mindazoknak, akik hittek abban, hogy egyszer véget ér a megaláztatás korszaka.
A történelem megmutatta számunkra, hogy ideológiák mentén nem lehet társadalmat szervezni, mert egy ideológia soha nem lehet független alkotói, megvalósítói gyarló és sokszor gyilkos természetétől. A történelem mindig rámutat, hol esünk újra és újra ugyanabba a csapdába, amelyből aztán nincs menekvés. Megmutatta, de mégsem vettük észre. Talán a mai modern kor embere felnyitja a szemét és rájön, hogy társadalmat, közösséget csak az egyetemes emberi értékek mentén lehet megszervezni, amelyek akkor is léteznek, ha nem beszélünk róluk, olyan értékek mentén, mint a tisztelet, a szeretet, a család, az összefogás és a szolidaritás. Ha erre rájövünk, akkor ezzel a milliónyi meggyilkolt és megalázott életnek fogunk méltó emléket állítani.
Azt mondják az út az erdőből kifelé olyan hosszú, mint befelé és ha a kommunista rendszer éveit összevetjük a rendszerváltás óta eltelt évekkel, akkor azt láthatjuk, hogy van még utunk kifelé bőven, de már több van mögöttünk, mint előttünk. Tegyük meg együtt a hátralévő utat!
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket!
[Elhangzott a kommunizmus áldozatainak emléknapján, 2019. február 25-én Erdődi Lajos Béke sugárúti emlékoszlopánál – a szerk.]
