Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
Bevásárlóközpont forgatagában egy kóla mellett üldögélve pillantottam meg a fiatal lányt, aki szomorkásan üdvözölt. Letelepedtem mellé, már régóta nem találkoztunk, elkezdtünk társalogni, miközben mellettünk az emberek szatyrok hadával küzdöttek vásárlási lázban égve.
A szokásos: Hogy vagy? Milyen az iskola? Milyen terveid vannak? – kérdéseimre, amelyekről azt gondoltam, lehet, unalmasnak talál, nagyon is lelkesen válaszolt. Majd a közelgő ünnepről az ajándékozásról beszélgettünk.
– Tudod a legkedvesebb, legértékesebb ajándék a nagyimtól érkezett hozzám.
Már akkor is idős volt, de ragaszkodott hozzá, hogy ő sétáljon el érte, válassza ki, vegye meg nekem a macit. Azt a bizonyos macit, ami nélkül nem tudtam elaludni, ami velem volt az oviban, s ha nem szégyelltem volna, az iskolapadban is.
A szüleimtől, mint minden évben, most is pénzt kaptam, hogy válasszak divatos ruhákat magamnak, mert nincs idejük megvenni, és elkapkodják a jó dolgokat. Ők állandóan dolgoznak, későn, fáradtan érnek haza. Persze örülök, hogy trendi lehetek. S most, ahogy itt járkáltam egyedül, elkapott egy furcsa érzés. Eszembe jutott a mamám, aki már régen elment. Úgy hiányzik, s vele együtt a jó kis beszélgetéseink, a meséi, történetei, az illata, a finom egyedi, gyógyító teái s a palacsintái. Ő mindig figyelt rám, mondanom se kellett semmit, tudta, ha baj van. Ne nevess ki, de még mindig előfordul, hogy a macival alszom, megnyugtat, ha magamhoz ölelem.
Ahogy hallgattam, elgondolkoztam, valóban a maci az, ami végig kíséri egész életünket, amit kisgyerekként megkapunk, azt megőrizzük, veszünk macit a saját gyermekünknek és persze az unokánknak, és ha babalátogatóba megyünk, akkor is. Hihetetlen, hogy a modern technika legmodernebb játékai sem tudják, tudták, puha, melengető, nyugalmat árasztó, szeretetteli hatalmát megingatni.
Egyébként eszembe sem jutott kinevetni, hiszen annyira éreztem, értettem, mire is lenne neki igazán szüksége. Egy kis minőségi együttlétre a családjával, időre, ami róla szól, egy kis szeretetre, amiből sosem elég, s egy kis törődésre.
Ezt nem pótolhatta az én kedvességem, pillanatnyi ráfigyelésem, és a nagy adag forró csoki sem, amit együtt elfogyasztottunk. S valószínű a macija sem.
