Lipovszky Csenge illatesztéta
Fotó: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
Egy parfüm vagy csak egy illat is sokkal több annál, mint hogy csupán a luxus témakörében lehessen értelmezni. Az illatoknak sokkal-sokkal mélyebb rétegei vannak – vallja az illatesztéta, aki kvázi küldetésének tekinti, hogy minél többeknek segítsen abban, hogyan is szagoljanak. Minden szagnak és illatnak megvan a maga esztétikai, neurobiológiai, lélektani vagy akár képzőművészeti hatása és vetülete – teszi hozzá.
Lipovszky Csenge hivatása egyáltalán nem mindennapi, országos szinten is egyedülálló. Eredetileg esztéta végzettséggel rendelkezik, korábban azonban egy másik érzékszerv, legfőképpen a vizualitás kötötte le szabad kapacitásait. Dolgozott televízióban, vizuális narrációval foglalkozott, majd a gyermekei születése után merült fel benne a gondolat, hogy már nem szeretné ezt a hektikus és kiszámíthatatlan, bár kétségtelenül szép pályát folytatni.
Valódi kihívást, forradalmi elfoglaltságot keresett és talált magának. Mint mondja, parfümfüggőből képezte magát szakértővé, a hobbija lett a mindennapi elfoglaltsága. Még 2012-ben indította el a Scent Poetryt, vagyis az Illat Költészet elnevezésű blogot. Egyre szaporodtak a felkérések, előadások sora következett. Azon kérdésekre kereste a választ, hogyan érdemes szagolni, mi történik szaglás közben, mi egy-egy szag vagy illat kultúrtörténeti háttere.
Az illatok történetében elmélyülve csodálatos korkép rajzolható és korszellem idézhető meg, minden időszaknak megvannak a félreérthetetlen jellemzői. Ahogyan a női szépségideál változott, alakult, formálódott, úgy módosultak például az alkalmazott alapanyagok. Az ókori Egyiptomban főként természetes illóolajokat használtak, akkoriban úgymond bőr közeli, spirituálisan megtámogatott illatvilág volt jellemző. Ezzel szemben a barokk korban túlburjánzó, nagyon mély, sőt a testszagokat felerősítő és mai orral elviselhetetlenül erőteljes, erotikusan dús illatok születtek.
Ha egy nagyot ugrunk az időben, akkor a ’90-es évek uniszex vonala is megidézhető. Az illatdivat fősodra azt diktálta, hogy „kilúgozták” a parfümöket. Kivonták azokat az összetevőket, amik a nőt nővé, a férfit pedig férfi tették – ismertette Lipovszky Csenge, hozzátéve: az akvatikus, citromos, „nemtelen” illat megjelenése az 1990-es évek tisztaságmániáját tükrözte. A 2010-es években még mindig tart az a trend, ami a „gourmand illatok” vonulatát hozta, vagyis előtérbe kerültek az ehető összetevők. Úgy tűnik, hogy a hölgyek napjainkban a nagyon édes, vaníliás, cukros illatokat használják előszeretettel.
A 19. században, a „Nemzeti Illat” korában egy igazán különleges jellemző figyelhető meg, hiszen akkoriban még nem vált egyértelműen külön a női és a férfi illatszer. Ugyanazokat az összetevőket és ugyanazokat az illatokat használták a nők és a férfiak. Például ugyanúgy használták a levendulát, a rózsát és a narancsvirágvizet is. Nem csupán a kölnivizet alkalmazták előszeretettel, hanem el lehet mondani, hogy mindent illattal láttak el. A szobákat, a ruhákat is illatosították, hajolajakat, bajuszkenőket, különféle púdereket használtak, az illatok tehát az 1800-as években az élet minden területét lefedték.
Mindent egybevetve, az illatok által világosan kiderül, hogy egy-egy korban mit gondoltak arról, milyennek kell lennie a nőnek, az áhított nőnek. A skála az istennőtől egészen a cukibabáig terjed. Az illatkalandtúra, ami nem csupán hölgyeknek ajánlott, kötött látogatói létszámmal élvezhető, legfeljebb ötven résztvevővel valósul meg.