Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Átvették az Őze Lajos-díjat és a Sík Ferenc-díjat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E. • HÍREK • 2026. október 14. 17:52
Átvették az Őze Lajos-díjat és a Sík Ferenc-díjat
Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója Szatmárnémetiben adta át az elismeréseket

Fotó: Harag György Társulat/Czinzel László

Átadta az Őze Lajos-díjat és a Sík Ferenc-díjat Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója múlt pénteken Szatmárnémetiben, a Németh László Iszony című regénye alapján készült előadás bemutatója után.

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, a Harag György Társulat és a Gyulai Várszínház koprodukciójában létrejött ősbemutató a nyári, magyarországi premiert követően két díjat is elnyert. A főszereplőket, Sosovicza Annát és Rappert-Vencz Gábort, megosztva, a várszínház által alapított Őze Lajos-díjjal, Szabó K. István rendezőt pedig a teátrum és a gyulai önkormányzat által alapított Sík Ferenc-díjjal jutalmazták az előadás létrehozásában nyújtott alkotói teljesítményéért.

A regényadaptációt a Németh László-emlékév kapcsán tűzte műsorára a Harag György Társulat, a nagybányai születésű, Kossuth-díjas író születésének 125. és halálának 50. évfordulója előtt tisztelegve.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)