Gyula a harmadik legnépszerűbb belföldi úti cél az október 23-i hosszú hétvégén – derül ki a szallas.hu MTI-nek küldött közleményéből.
A foglalási adatok alapján a fürdővárost Eger és Miskolc előzi meg a toplistán, és Budapest, valamint Nyíregyháza követi.
A hosszú hétvégi foglalások 29 százaléka az észak-magyarországi régióba szól, a térség után a Nyugat-Dunántúl és a Dél-Alföld a legkeresettebb.
A foglalások 57 százaléka kétéjszakás, a szállások között a hotelek dominálnak, a foglalások 30 százalékával. A vendégek 48 százaléka legfeljebb 70 ezer forintot fordít a szállásra, 38 százalékuk a 70–170 ezer forint közötti ajánlatokat választotta.
A szállásfoglaló portál adatai szerint a foglalások 56 százaléka két főre szól, a vendégek negyede gyermekkel utazik.
A hűvösebb őszi napok beköszöntével a wellness-szolgáltatások iránti kereslet is megugrott: a hosszú hétvégére szóló foglalások 37 százalékánál kifejezetten wellness-szálláshelyet választottak a vendégek.
A közleményben arra is kitérnek, hogy a november 2-ig tartó őszi szünet idején inkább a családi pihenés dominál, a foglalások 39 százalékánál utaznak gyermekkel a vendégek. Ennek az időszaknak a legkeresettebb úti céljai szintén Eger, Miskolc, Gyula, Budapest és Nyíregyháza.
Az őszi szünetben a foglalások 82 százaléka a 170 ezer forint alatti kosárérték-kategóriába esik, ezen belül szinte hajszálpontosan egyenlő az aránya a 70 ezer forint alatti és a 70–170 ezer forint közötti kosárértéknek a szallas.hu oldalán.
A wellness-szálláshelyek iránti igény még magasabb ebben az időszakban: a foglalások 40 százaléka ide szól.
Az őszi szünetben az állatkertek, a várak és a gyógyfürdők vonzzák a legtöbb látogatót, a legkedveltebb attrakciók között található a Gyulai Várfürdő is.
A teljes október–novemberi időszakot egyben vizsgálva a szallas.hu adatai szerint Budapest a legnépszerűbb úti cél. A fővárost Eger, Miskolc, Gyula, Pécs, Szeged, Nyíregyháza, Siófok, Hévíz és Debrecen követi.























