Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A megmérettetés két online fordulóval indult, majd a legjobb tíz tanuló jutott be a döntőbe, ahol egy gyakorlati feladatot kellett megoldaniuk, a végeredmény az összesített eredmény alapján alakult ki.
Beke Szilvia dékánhelyettes, főszervező kiemelte: a verseny nem csak arról szól, hogy a résztvevők mennyire felkészültek, mennyi adatot ismernek, mennyire ismerik a Dél-Alföld különböző területeit, az is fontos, hogy tudnak-e felelősen gondolkodni, közösséget építeni, vannak-e kreatív ötleteik.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Görgényi Ernő polgármester értékes kezdeményezésnek nevezte a versenyt, hiszen bevonják a középiskolásokat egy olyan szakmai diskurzusba, amely a turizmus jövőjét szolgálja.
Onofer Eszter, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. munkaszervezet-vezetője, a verseny egyik zsűrije értékelte a döntőben bemutatott munkákat, amelyekben szó esett a csanyteleki biocsíráról, a szentesi sajtműhelyről, a csongrádi néptánccsoportól és a környék fürdőiről is.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az értékelés után a résztvevőket, a felkészítőket és a zsűrit is elismerték. A versenyen az első helyezést Madari Vanda érdemelte ki, második lett Kovács Panna, harmadik helyen végzett Lantos Léna.



























