A pályázat díjazottjai
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A kiírásra mintegy negyven gyermek küldte be alkotását. A díjazottakat Szilágyi Ferencné, a Béke sugárúti óvoda tagintézmény-vezetője és Balogné Pruha Mária Anett, a gyulai grafikus jutalmazták meg. A zsűrit Balogné Pruha Mária Anett grafikus, Bagyinkáné Jász Jolán művészpedagógus és Steigerwald István festő-grafikus alkották.
Balogné Pruha Mária Anett elmondta, igencsak nehéz helyzetben voltak a legjobb alkotások kiválasztásánál, hiszen nagyon igényes és szép festmények születtek.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az óvodánk szeretne a festészet napjára nagyobb hangsúlyt fektetni. A jövő évtől önálló kezdeményezésként szeretnénk újra kiírni a pályázatot, amellyel az a célunk, hogy minél több gyermeket motiváljunk az alkotásra – mondta el a szervezők részéről Bajóné Aradszky Anett.
A dobogós művészpalánták mellett a szervezők különdíjakat is kiosztottak. A művelődési központ diákgalériájában a kiállított festményeket is megcsodálhatták az érdeklődők.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A varázslatos ősz elnevezésű pályázat első helyén Balogh Martina végzett, a másodiknak járó elismerést Bánhegyi Karola Hédi és Bánhegyi Hunor Róbert vehette át, harmadikként pedig Szilágyi Maximilián járult a közönség elé díjáért. Különdíjazott lett Árgyelán Dóra, Lovász Janka, Molnár Mira, Tripon Alíz, Nagy Zora Mia, Kohut-Csathó Éva Tünde, Páncsics Izabella, Elek Natália, Alberti Tamás, Szakos Zalán és a gyulavári óvoda Süni csoportja.
























































