Boruzs Barbara a góllövő lista első helyéről segítheti csapatát
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A két együttes különböző előjellel kezdte meg a bajnoki szereplést, hiszen a hazai gárda egy könnyed győzelemmel indította az évet, míg aktuális riválisa vereséggel startolt el a kiírásban. A mostani párharcra a gyulaiak egy szomszédvári hasalás után érkeznek. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei gárda ezzel szemben kétgólos siker után veszi kezébe a labdát.
Riczu Antónai szerint leányai meg tudják fogni a vendégeket, amelyhez már a terveket is kikovácsolta.
– Ez a csapat új az ifi bajnokságban, két húzóemberük van, őket szeretnénk semlegesíteni. Nem lesz könnyű dolgunk, de bízok a lányokban, hogy mindent megtesznek majd a győzelemért. A múlt heti vereségünket szeretnénk hazai pályán kijavítani.
A Gyulasport NKft. ifjúsági együttese szombaton 16 órakor néz majd szembe aktuális ellenfelével a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.

























