• Hogyan emlékszik vissza a rendszerváltáskori időkre, a Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium létrehozására?
• 90-ben a váltáskor szerintem nagyon rossz irányba alakultak a dolgok. Számomra a legszimpatikusabb az Andrásfalvy Bertalan által képviselt megoldás volt. Ő újra bevezette volna minden magyar iskolában a hittant vagy erkölcstant, tehát valamiképpen visszanyerte volna a polgárjogot az a fajta személyiségformálás, ami nagyon is hiányzik a mai iskolarendszerből. Az akkori parlamenti erőviszonyok ennek a kétharmados törvénynek a keresztülvitelét lehetetlenné tették, így csak az egyházi iskolák újraszervezésével lehetett arra gondolni, hogy ez az elképzelés az egész iskolarendszerre termékenyítőleg hathat. Akkoriban úgy becsülték, hogy néhány év alatt 10 százalékot érhet el az egyházi iskolák aránya. Ez most olyan 6 százalék körül van. A 92-es alakulás egy nagyon furcsa lélektani helyzetben történt meg. Senki nem akart ellene tenni, ellene mondani, mindenki hallgatólagosan elfogadta, hogy ezek az iskolák újraszerveződnek, de érezhető volt, hogy az egzisztenciális fenyegetettség már akkor is sokakat szembefordított ezzel a szerveződéssel.
Az Antall-kormány időszakának derekáig volt igen dinamikus az egyházi iskolák újraszervezése. Rengeteg ellentmondással együtt zajlott ez a folyamat, hiszen az intézményalapítás, illetve az egykori egyházi ingatlanok helyzetének a rendezése nem volt összhangban. A legsúlyosabb következménye annak volt, hogy az új időszak az önkormányzatok tulajdonába adott lényegében minden, a területükön működő közintézményt és ezután tette lehetővé az egyházaknak a valamikori oktatási, egészségügyi, szociális, illetve vallási élethez kapcsolódó ingatlanoknak a visszaigénylését. Tehát nem az államtól, hanem az önkormányzatoktól. Így aztán ezek az újraszerveződések ott játszódtak le zökkenőmentesen, ahol volt elég, megfelelő színvonalú iskolaépület, illetve ahol az önkormányzat hajlandó volt átadni az általa használt, korábban államosított intézményt. Mi nem csak első osztállyal indultunk, hanem az általános iskolai alsó tagozat négy évfolyamán próbáltunk meg két-két osztályt szervezni a református gyülekezettel együttműködve, illetve a gimnáziumban az első évfolyamra vettünk fel két osztályra való diákot. A gyerekek a szocialista iskolarendszerből kerültek át az egyházi iskolarendszerbe, és a pedagógusok is a múlt rendszer iskolarendszerében szocializálódtak.
• Sikerült visszatalálni a múlt értékeihez?
• Egy ilyen, előzmények nélküli intézményben meg kellett keresni azokat a múltbeli csomópontokat, amelyekhez kapcsolódni érdemes volt. Az egyik nagyon fontos ilyen elem az, hogy ez a gimnázium mindig elsősorban városi gimnáziumi funkciót töltött be, bár akkoriban a nagyváradi egyházmegye által fenntartott intézmény volt, szabályzatában, működési rendjében rögzítették is, hogy mennyire befogadóként fordulnak a nem katolikusok felé is. A régi évkönyveket böngészve látható, hogy reformátusok, evangélikusok, ortodox vallásúak és a helyi gyulai zsidóság gyermekei nagy számban itt tanultak. A nyitottság volt tehát az egyik fontos iránymutatás számunkra. Ezt a szemléletet a tanári karra is kiterjesztettük. Felvettünk nem katolikus pedagógusokat is, ha azt láttuk, hogy a jelentkező emberi tartása, szakmai felkészültsége, pedagógusi karaktere jótékonyan járul hozzá az iskola színvonalához, akkor felekezeti megkötést nem alkalmaztunk.
• Hogyan változott a kezdetektől a diákság létszáma, összetétele?
• A diákok körében a felekezeti sokszínűség mellett jellemző az előzmények nélküliség is. A mostani diákok nem egyszer már olyan családból érkeznek, ahol nem csak a szülők, hanem esetleg már a nagyszülők sem tartották a vallásukat, nem éltek benne egyik egyházi közösségben sem. Ez a helyzet erősen missziós feladatokat ró az iskolára.
Az első évek egy bővülő iskolarendszerben évről évre jelentős létszámnövekedéssel jártak, mert 92-ben volt általános iskolánkban 140 gyerekünk, a gimnáziumban pedig 90 növendékünk. Ez a létszám folyamatosan növekedett. Most, az 1-12. évfolyamon összesen 520 diákunk van. 1-6. évfolyamon 140-en, a gimnáziumban pedig 380-an vannak. Ehhez kell még hozzá számítanunk a hetven óvodást és ötven kollégistát. A növekedési trend az idén megállt, a középfokot is elérte a demográfiai apály, ami azt jelenti, hogy a következő években nagyon meg kell küzdeni a középiskoláknak a gyerekekért.
• Annak idején nem volt felhőtlen a viszony az Erkel gimnáziummal. Most milyen a két gimnázium kapcsolata?
• A konfliktusokat két iskola konfliktusaként próbálta értelmezni a környezet, pedig ez két fenntartó küzdelme volt azért, hogy mindegyik a saját intézményét megfelelő környezetben tudja elhelyezni. A nemes szándék 94 után – elsősorban politikai okokból – „gellert kapott” és visszaerőltették ide, két iskola számára kicsi területre a két gimnáziumot – most már mindörökre szomszéddá téve őket. Azt a veszélyérzetet keltették, hogy az egyházi gimnázium léte átmeneti. Nagy kár, hogy a Kossuth utcai terv nem valósult meg, ami az 1-es iskolát is megmenthette volna. A politika itt is felülírta a legésszerűbb döntéseket is. Sem a korábbi, sem a mostani igazgatóval nem volt és nincs személyes konfliktusom. Újabban erősebbnek érzem a szándékot a jó szomszédságra. Ennek kezdeményei közös programokban is tetten érhetőek.
• A gazdasági válságra is tekintettel, nyomatékkal merül fel a kérdés: anyagilag biztonságban van az iskola? Rákényszerülnek bevételt hozó tevékenységekre?
• Azt kijelenthetem, hogy biztonságban van az iskola. Az elmúlt két évben nem voltak filléres gondjaink. 2 évvel ezelőtt a megyés püspökünk létrehozott egy intézményfenntartó szervezetet, amely igyekszik összehangolni az egyházmegye területén működő iskoláknak a gazdálkodását. A mi szempontunkból ez feltétlenül előnyös változás volt. Mi az első pillanattól kezdve integrált intézményként működtünk. Legalább tíz évvel korábban hoztuk létre azt az intézmény-típust, amit most annyian szorgalmaznak. Havi ellátmányunk biztosítja a gondtalan működést. Saját bevételeink – amelyek ingatlan bérbeadásból származnak – és pályázati pénzek segítségével jelentősen tudtuk az oktatás technikai hátterét fejleszteni.
• A mai világban, amikor nap mint nap szembesülünk az értékek pusztulásával, érvényt tud-e a szerezni az iskola a katolikus nevelési elveknek?
• Én azt gondolom, hogy igen. Az egyházi törvénykönyv is nagyon szabatosan leírja, hogy a nevelési jogosultságot tekintve a szülő, a család az első. A felvételüket megelőzően felmérjük, hogy a gyerekek milyen előélettel kerülnek ide, és azt tapasztaljuk, hogy szorosabban vett, egyházi szempontból fontos előzmények egyre nagyobb arányban nincsenek. Amikor a családok, illetve a gyermekek mégis ezt az iskolát választják, azt természetesnek veszik, hogy feszesebbek a szabályaink. Sok dologban toleránsak vagyunk, de azért sokkal többet elvárunk az önfegyelemben, abban, hogy mit tartson tiszteletben. Azért is fontos a személyes találkozás, mert ha olyan karakterrel találkozom, én szoktam leginkább lebeszélni a szülőket és azt mondom: nem szabad ide iratkozni, mert nem fogja itt jól érezni magát a gyerek. Érzékelnünk kell a belső korlátot, ami miatt ő nem tud majd megfelelni és állandó konfliktusban lesz az iskola belső világával, szellemiségével. A szabadon választott intézménynek nagyon fontos eleme, hogy ide csak az jöjjön, aki el tudja fogadni az intézmény belső rendjét. Az új tanévben szülői levélben foglaltuk össze az öltözködéssel, viselkedéssel, beszédmóddal kapcsolatos elvárásainkat. Problémásabb esetekben a szülőket is bevonjuk.
• Fontosnak tartja az igazgató napi személyes jelenlétét az egyes intézményrészekben?
• Nálam mindig nyitva áll az ajtó – fizikailag is. Hozzám bárki, bármikor bejöhet. Egy igazgatónak az a dolga, hogy értelmezzen, tanácsot adjon, konzultáljon, segítséget adjon nevelési problémákban. Néha gyerekek is bejönnek hozzám. A tanári szobában is gyakran megfordulok. Szülői fogadóórám nincs, munkaidőben a szülők is megkereshetnek. Az óvoda mellett lakom, reggel ott kezdek, az általános iskolában ebédelek, ott is körülnézek naponta, beszélek az ottani kollégákkal. Nem csak igazgatok, csak heti 2 órában ugyan, de tanítok is. A pedagógiai tevékenységből nem lehet kiiktatni a személyes találkozást, az én elveimmel ez alapvetően ellenkezik.
