Mától Simonyi Imre nevét viseli a Mogyoróssy János Városi Könyvtár olvasóterme. A gyulai költő tiszteletére rendezett emlékesten Kósa Zsuzsanna, a Simonyi emlékkiállítás megálmodója és Kanka Andor mérnöktanár a Simonyival kapcsolatos emlékeit idézte fel.
Az egykori Simonyi-verseny győztese, Tóth Tibor bevezető szavalata után Dézsi János könyvtárigazgató köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében elmondta, Simonyi Imre Gyula városnak egy elválaszthatatlan és emblematikus figurája, akire sokan és sokféleképpen emlékeznek.
A visszaemlékezés elején Kanka Andor elmondta, hogy 1956-ban került szorosabb kapcsolatba Simonyival, aki aktívan részt vett a forradalomban, és akinek nagy szerepe volt abban, hogy „egy pofon sem csattant el akkoriban” a városban. Abban az évben történt mindez, amikor megalapította a Gyulai Hírlapot. A tanárember memoárjaiban felelevenítette, Simonyi mindig jó szívvel emlékezett vissza Simonyifalvára, ahol született és gyerekeskedett, és ahol később nyári és téli szünetét töltötte. Nemkülönben Endrőd környéki tanyán élt apai nagyszüleiről, nagyapjáról, aki télen-nyáron subában, a tornácon töltötte az éjszakát, nagyanyjáról, aki minden húsvétkor meglátogatta őket. Gyalog.
Kósa Zsuzsanna Simonyi öntörvényű személyiségét említette, amelyből kifolyólag mindig ellenkezett, vitatkozott mindenkivel. Például egykori testnevelőjével, id. Christián Lászlóval is többször összetűzésbe került, mert az az atlétikát, Simonyi meg a futballt preferálta. A történethez hozzátartozik az is, hogy évekkel később barátokká lettek. Elhangzott, hogyan lett egy balul sikerült kártyaparti folytán főszerkesztőből figuráns, hogyan vitte el és verte félholtra az ÁVO, ahonnan Simonyi jó kapcsolatrendszere folytán menekült meg.
Simonyi emblematikus kocsmája a Kék Macska (a mai Alfa kávéház helyén) volt, de más italméréseket is jól ismert, például az Otthont, ahol az ő szemében a kocsmárosok mintaképe dolgozott, Weltner János, aki „csak lengyel pálinkából hétfélét tartott”.
Az egykori barátok elmondták, hogy Simonyi Imrét legfőképpen három dolog érdekelte: a színház, a futball, de legfőképpen a nők. Éppen emiatt – mivel még nem olyan régen történt mindez – diszkrécióból csak a költő férfibarátait nevezték meg. Kiterjedt levelezést folytatott Márai Sándorral, jó kapcsolatban volt Básti Lajossal, Latinovits Zoltánnal és még sok ismert művésszel. Barátai voltak – a teljesség igénye nélkül – Kardos György, Steigervald Dénes, Ambrus Lajos, Görgényi Ferenc, Papp László, Szabó Mihály, Székelyhidi Attila és több jelenlévő is, mint dr. Pocsay Gábor vagy Árpási Zoltán. Mindezek ellenére Simonyi könnyen megsértődött, és volt, hogy hetekig, hónapokig, évekig felfüggesztette a kapcsolatot egy-egy barátjával, például Kohán Sándorral a halálos ágyánál békült ki.
A memoárok közben Tóth Tibor a költő több költeményét is bemutatta, elhangzott a Krétarajzok a régi Gyuláról, A Körös, a Leckemondás, a Ha jössz, szívem című versek. Dézsi János a visszaemlékezések után felkérte az est vendégeit, hogy tekintsék meg az emlékkiállítást, amely az egykori Simonyi-emlékszoba műtárgyaiból – immáron – a Simonyi-olvasóterem előterében látható.
