A múlt héten a Dénesmajori Közösségi Házban folytatódott az adventi készülődés. A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. szervezésében már délután elkezdődött a játszóházi kézműveskedés Illikné Kukla Ildikó vezetésével, miközben Kepenyes Pál ünnepi gyermekműsorát hallhatták a gyerekek. Farkas Major Annamária énekesnő karácsonyi koncertjében főként operettekkel kedveskedett a külváros lakóinak. Ezt követően érkezett meg a Mikulás, és osztotta az ajándékokat a csemetéknek.
- A Mikulás Dohányos Mihály és az Együtt Gyulaváriért Egyesület, valamint a Gyulavári Részönkormányzat segítségével tudott eljutni Dénesmajorba. Ezen kívül Mikus Éva és a Koppányi házaspár játékokkal, pingpongütőkkel, focilabdával, Gerhard Stengel pedig csokoládéval támogatta a rendezvényt – mondta el a Gyulai Hírlapnak Hőgyes Elek, az esemény főszervezője.
























