Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Karácsonyi különjárat indul Nagyzerénden át Aradra

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2012. december 18. 09:00
Karácsonyi különjárat indul Nagyzerénden át Aradra
A program a Úszó betlehem és a Mindenki karácsonyfája elnevezésű megmozdulások folytatása
Az úszó betlehem. Fotó: Gyulai Hírlap Archívum

Amennyiben az időjárási viszonyok megengedik, karácsonyi különjárat indul Aradra december 22-én – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Sós Imre civil referens. A program célja, hogy az Úszó betlehem és a Mindenki karácsonyfája elnevezésű programok folytatásaként ismét határon átnyúlóan emlékezzenek meg a szeretet ünnepéről, a karácsonyról.

– Idén a Dénesmajor–Nagyzeréndi új utat is szeretnénk érinteni, ezért, mivel az út az egykori kisvasút nyomvonalán húzódik, egy elektromos közúti kisvonattal járjuk végig a településeket. Mint ismert, a kezdeményezés ahhoz köthető, hogy elkezdtük feltérképezni Gyula történelmi vonzáskörzetét, azaz a mai Románia területén fekvő településeket – mondta a Gyulai Hírlapnak Sós Imre.

December 22-én Sarkadról 9.30 órakor indul a kirándulás, a gyulai Kossuth térre 10 órakor gyülekeznek a szervezők, ahol beszédek hangoznak el és műsorral is készülnek. A gyulavári kastély a következő állomás, a határátlépés várható ideje magyar idő szerint 12.30 óra. A nagyzerendi találkozó 14 órakor lesz, a napi program Simonyifalván ér véget. Másnap Ágyán és Kisjenőn keresztül Aradra utaznak a résztvevők. Sós Imre egy szobafenyőt is visz magával, melyen a települések elhelyezik saját, népművészeti díszeiket, majd a fenyőt, mint a térség ünnepi jelképét az aradi polgármesteri hivatalnak ajándékozzák.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)