Meglehetősen nagy volt az érdeklődés a Gyulai Várszínház Lúdas Matyi című előadásra, mert a tószínpad 540 férőhelyes nézőterén a bőséggel kikészített pótszékekből is utánpótlás kellett, s még így is sokaknak csak a kerítés résein való kukucskálás maradt, vagy a csalódott távozás.
Egy gyerekelőadás egyaránt ad alkalmat a picik játékos tanítására, és az észrevétlen színházra nevelésre. S amíg ők az élet alapvető igazságairól hallanak, addig kísérőik is hátradőlhetnek, s közel két órán át megpihenhetnek szülői teendőikben. Mert a gyerekek érdeklődésének folyamatos fenntartása nem lebecsülendő feladat, számos történet kering a gyermekközönség kegyetlen őszinteségéről. A Soproni Petőfi Színház művészei bizonyára képesek megfelelni a kihívásnak, s a Schwajda György által készített átirat a felnőttek figyelmére is számít, mert új megközelítést sugall, noha alapjaiban nem távolodik el Fazekas Mihály művétől. S nem azért, mert a cselekményt a mai korba teszi – mert nem, vagy csak részben teszi –, s nem is azért, mert zenéjében többféle műfajból is felvillant, hanem mert a dicső szárnyasok szemszögéből mutatja be a történetet. Legalábbis az ajánló szöveg alapján, mert a gyakorlatban inkább mindössze két libára összpontosíthatunk: ők szólnak ki a közönséghez, ők mesélik el a helyszíneket, amit a gyerekek fantáziájukkal megjeleníthetnek – a varázsvesztett lelkű felnőttek pedig emlékképeikből pótolhatnak –, s ők azok, kik a cselekményt görgetik kommentárjaikkal. Ezen kívül a történet lényege változatlan. Van egy furfangos szegény legény, aki elemi igazságérzetétől vezérelve háromszor is megbosszulja a zsarnok földesúron a rajta esett sérelmet.
A Mikó István rendezte darabban azonban Matyit inkább kissé félkegyelműnek hisznek beszélő libája miatt - kinek szavát egyelőre csak ő érti –, akinek e különös képességétől várja sorsa jobbra fordulását. El is indul vele szerencsét próbálni, hátha más is a lúd csodájára jár, ám útjuk egyelőre csak a döbrögi vásárig vezet, ahol azonban nem a sikert gyűjtik be, hanem csak azt a bizonyos 25 botütést, amit a rettegett uraság, Döbrögi hajdúi mérnek az amúgy is rosszsorsú Matyira, s amit az előadás végéig illik neki visszaszolgáltatni.
Bőven lesz feladata a Beszterczey Attila formálta Matyinak – ki erősen emlékeztet a szerepet egykor szintén játszó Soós Imrére –, mert túl sok rafináltság nem lett megírva karaktere számára, mint ahogy a Galiba lúd gúnyájába bújt Tébi Márta is csak kiabál és rohangál, de nem találja helyét a bőrében. Ehhez mérten mutatkozik üde színfoltnak Laklóth Aladár Döbrögije, ki többnyire Csákányi László stílusában alakítja az amúgy is hálás feladatot jelentő gonoszt. Parancsol és fenyeget, jajveszékel és szenved, ahogy az számára írva vagyon. Mert Matyi betartja a szavát. Igaz, hogy addig tíz év is eltelik, s nem a régi pásztorfiú már, hanem világlátott ember, mégis meghatódik, amikor hazatérve ugyanazon a döbrögi vásártéren áll, ahol anno úgy megszégyenítették. (A varázsvesztett lelkű felnőttek itt nagyvonalúan elsiklottak a tízévesen is aktív liba léte fölött, mint ahogy már abba is beletörődtek, hogy egy beszélő libának feltétlenül pöszének kell lennie.)
Megy minden a maga útján, kamatoznak a verések, dalolnak és táncolnak a szereplők, koreográfia is van, érződik a befektetett munka, nem vitás. Csak még nem áll össze egy kerek, feszes történetté, még elvész a részletek s az olcsó poénok között, még nem keltek életre a karakterek, a színészek csak unatkoznak a színpadon, és mintha valahogy épp a lényeg sikkadna el: a mondanivaló és a célközönség. Túl sok szó esik az anyagiasságról, de alig hallani a becsületről, az igazság fontosságáról, a „kölcsön kenyér visszajár” törvényéről, amit ez a mese épp megtanít. S kiszólnak ugyan a nézőtéren várakozva figyelő kicsikhez (és nagyokhoz), de nem szólítják meg őket. Pedig a csöppségek nagyon fogékonyak lennének: a szünetben már éneklik az első felvonásban hallott dalokat, mindenre reagálnak, amire csak tudnak, azaz jelenlétük felemelhetné a produkciót ahelyett, hogy csak illedelmes szemlélők maradnak.
Már alig van hátra pár jelenet - épp keseregni kezdek az elszalasztott alkalmon, hogy a kis nézők csak egy szimpla élményt visznek haza, mert a felnőttek hagyták elmaradni a csodát -, amikor az utolsó verés előtt történik valami.
Matyi megszólítja a gyerekeket, és segítséget kér tőlük. Azonnal felcsillannak a kis tekintetek, a lurkók mindenre kaphatók, boldogan vállalják magukra Matyi szerepét, örömmel sikongatnak, ahogy a hajdúk cikázni kezdenek a nézőtéren Lúdas Matyit keresve, izgalomtól kipirult arccal várják a végkifejletet, mert hálásak, hogy bevonják őket a történetbe. Máris működik a varázslat. Kár hogy csak alig néhány perc van hátra. De nekik nem ez számít, hanem, hogy élettel telt meg a történet, a gonosz elnyerte méltó büntetését, s hogy a végén boldogan tapsikolhatják vörösre kis tenyereiket.
