A 26 éves gyulai születésű Palles Viktor első versenye 1996-ban volt Szeghalmon. Ahogy teltek az évek, egyre több és több versenyre jutott el, külföldre is, így haladt előre a táncosok „szamárlétráján”. 2003-ban már mint tanár is tevékenykedett a Gyulai Alapfokú Művészeti Iskolában, illetve emellett a tánciskola és a versenytánc klub munkájában is aktívan részt vett. Itthon, külföldön tanít, amit azért tart fontosnak, mert amit átél mint versenyző, azt tovább tudja adni mint edző.
A Gyula Tv Kézjegy című műsorában Bihari Mária beszélgetett a táncossal.
A versenytáncos és a táncművész közötti különbség, hogy a táncművészet inkább művészet, mint például a balett, a versenytánc pedig inkább sport, ami komoly erőnlétet igényel. Viktor inkább versenytáncosnak tartja magát, aki számára a tánc drog. Elmondása szerint az ember minél több időt tölt el a tánccal, minél több embert ismer meg, minél jobban belekerül ebbe a versenyzői légkörbe, versenyekre jár el, annál inkább függővé válik ezektől. Szóval szerinte a tánc drog, amit igen nehéz letenni és abbahagyni. Ha az ember halad, elér bizonyos eredményeket, szeretné ezeket túlszárnyalni. Eljut valameddig, ami abban a pillanatban elég, de hetek vagy akár napok múlva újabb eredményeket szeretne elérni.
Palles Viktor 6 évesen kezdett a tánccal foglalkozni, az elején még inkább játék formájában, ami később átalakult szenvedéllyé. 16 évesen egy szegedi edző, Őze László motiválta annyira, hogy versenyszerűen kezdjen foglalkozni ezzel a szenvedéllyel. „Céltudatosság, kitartás, makacsság szükséges, valamint komoly áldozatokat kell hozni” – ezek azok a tulajdonságok, amelyek szerinte ehhez a pályához fontosak. Az elmúlt 10 évben a táncban nagyon jellemző az újítás, így az embernek meg kell tartania azt a hajlamot, hogy készen álljon az új dolgokra, és nyitott legyen, mert ha beskatulyázza a tudását, az elképzeléseit, akkor nem tud sem eredményeket elérni mint versenyző, sem tanítványokat megtartani mint edző.
A szívéhez a standard táncok, ezen belül is a slow fox, az angolkeringő és a tangó áll legközelebb. A tangó érzéséhez a versenytáncban a férfinak igen „agresszívnak és erőszakosnak” kell lennie. Szerinte a huszonéves táncosok dinamikusabbak ebben a műfajban, viszont a 30 évesek nyugodtabb stílusa sokkal értékesebb.
A versenyeken, bajnokságokon a győztes és a többi versenyző lehetőségei között óriási különbség van. Az első helyezettek például több olyan mesterhez tudnak eljutni, akik a világban az élvonalat képviselik, illetve még több időt tudnak a táncba fektetni, és teljesen más a mentális felkészültségük.
Az utóbbi két partnerét kiemelte, habár azt mondta, nehéz két embert „összehozni” úgy, hogy azok tökéletes összhangban legyenek.
Azok a táncosok, akik a nap 24 órájában ezzel foglalkoznak, meg tudnak ebből élni. Komoly áldozatokkal jár, de boldogságot adhat, hisz egész életükben táncolnak.
