Városunk egykori világhírességei közül napjainkban hunyt el 74. életévében Berczik Zoltán díszpolgárunk, az asztalitenisz sportág zsenije. A világháború Újvidékről sodorta családjukat Gyulára, egy Körös-parti szerény lakásban telepedtek meg. Kisfiúcskaként játszadozva és horgászva, majd iskolásként cseperedve ismerkedett meg a kaucsuklabda varázsával. Úgyannyira elvarázsolta a pingpongozás, hogy majdnem több időt töltött a pingpongasztalok mellett, mint az iskolában.
A „rakoncátlan” gyermek éjjel-nappal a labdát ütötte volna, vagy amit beceneve is jelzett –Peca–, a halakat fogdosta. Nem volt olyan terem a városban, ahol pingpongasztal volt felállítva, és ne ismerték volna a tini fenomént. Gimnáziumba kerülve sem változott életvitele, de a testnevelési órákat szorgalmasan látogatta, megérezve kondíciójának javulását, amit játékában jótékonyan hasznosított, felnőtteket megszégyenítő ügyességével párosulva. Sajnos a sok hiányzása miatt átkerült a békéscsabai középiskolába, miközben a gyulai felnőttekkel szerepelt, majd végzős korában hétvégeken már az egyik fővárosi csapatot erősítette.
Budapestre kerülve hamarosan elhódította a sportág hazai trónját 23-szoros magyar bajnokként, majd kontinensünk hatszoros Európa-bajnoka és háromszoros vb-ezüst és -bronzérmes versenyzője. Sőt szövetségi kapitányként tanítványaival négy világbajnoki arannyal törte meg az ázsiai hegemóniát, és számos Eb-bajnoki cím sikerkovácsának részese. Nagyon megtanulta és át is örökítette tanítványaiba,hogy kemény és sok munka kell a sikerek eléréséhez, pedig jóságos elméleti tanárai óva intették:
– Nem fogsz megélni a pingpongozásból! Zoli! Életeddel, kitartó munkáddal bizonyítottál, megérdemled az égiek családjában a pihenést. Búcsúztatóján, január 31-én hétfőn 14 órakor helyezik örök nyugalomra hamvait a fővárosi XI. kerületi Magyar Szentek templomában.
