Zuhogó esőben indultunk a művelődési házba, ahol az Esőcsinálót adta elő a budaörsi Turay Ida Színház. A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. szervezésében, a Csiszár Imre által rendezett mű sokakat elcsalt ebben a hálátlan időben is, ugyanis színültig megteltek a környék parkolói.
A nézőtéren elhelyezkedő tömeget aláfestő countryzene és fenyődeszkákból épített díszlet várta, egy amerikai farm enteriőrjének további hasonló hatásaival. A N. Richard Nash írta darabból hamar fény derül a két alapproblémára.
Az öreg Curry (Ujlaki Dénes) és a két egymásnak teljesen ellentmondó személyiségű fivér a régóta tartó pusztító aszályra panaszkodnak, valamint korban lévő lánytestvérük férjhez adásán töprengenek. Az apja őszinte jóakaratából élő leány érzelmi bizonytalanságában szélsőségesen realista, hőzöngő bátyja (Lux Ádám) és álmodozó, szeretetre méltó, ám kissé együgyű öccse (a gyulai származású Beszterczey Attila) között őrlődik. Lizzie (Németh Borbála) folyton ellentmond önmagának, és női önbecsülésének hiánya, ugyanakkor tanultságából adódó elvárásai csak még jobban összezavarják. File (Győri Péter), a házasságból kiábrándult, ám Lizzie iránt titkoltan gyengéd érzelmeket tápláló seriffhelyettes dacos vívódásai sem segítenek a helyzeten.
Ebből a pszichés betokosodottságból nehéz önerőből kilábalni, mígnem egy nagyvilági utazó nem kerül a középpontba. Starbuck (Nemcsák Károly) nem kisebb dolgot állít, minthogy ő az esőcsinálás művésze. Viszonyítás kérdése, hogy minek hívjuk, csalónak vagy álmodozónak, a lényeg, hogy jelenléte alapjaiban fordítja ki a szereplők érzelmeit. Ha esőt nem is tud csinálni, érzelmi lavinát zúdít, a lány elfogadja önmagát, az öcs bölcsebbé, a báty kicsit elfogadóbbá válik, a seriffhelyettes pedig végre kimutatja érzelmeit. Ezek után már senki nem lepődik meg, amikor elered a megváltó égi áldás.
Az összetett jellemraj-zokban és azok minőségi előadásában is bővelkedő darab a néző érzelmeit is képes felforgatni. Egyszerre gondolkodtat, irodalmian fogalmaz, és könnyeden szórakoztat. Egyszer nagy igazságokra ébreszt, máskor a felismeréstől önmegmosolyogtató profán „aranyakat köp”. „Nem az a fontos, hogy mi helyes, vagy mi helytelen, hanem, hogy mi a jó.”
