• Amikor Gyuláról elszármazott, hivatásukban jelentős pályát befutott emberekről beszélünk, jellemzően a humán területekről jutnak eszünkbe hírességek, zenészek, alkotóművészek, színészek. Ön ezek szerint a szabályt erősítő kivétel.
• Nem, higgye el, az alkalmazott-tudományokat művelők között is sokan vagyunk. A Gyuláról Elszármazottak Baráti Körében rendszeresen találkozunk – bár sajnos főleg az idősebbek –, és ezeken az összejöveteleken meglepően érdekes karrierekről hallottam már, nemcsak a bölcsészek, művészek világában vannak igazán izgalmas pályák.
• Akkor inkább csak egy előítélet, hogy Gyula a humán kultúrák és a művészetek bölcsője, és elsősorban ezekre a területekre neveli ki a szülötteit?
• Ez egy szép gondolat, mert az embereknek tetszik, hogy a művészetekkel tudnak foglalkozni, de nagyon kevesen vannak azok, akik ebből élnek, akik ebből meg tudnak élni.
• Ön mindenesetre élő cáfolata ennek az előéletnek. Hogyan jut valaki a gyulai iskolapadból a Giro Zrt. vezérigazgatói székébe?
• Gyulán születtem, tizennyolc éves koromig ott is éltem, az Erkel gimnáziumban érettségiztem. A közgazdaságtudományi egyetem akkoriban nem volt divatos, Gyulán szinte nem is lehetett tudni róla, a városból ketten felvételiztünk oda. Engem mindig érdekelt a gazdaság, a tantárgyak közül a történelem és a matematika. A második év végén megnéztem a felvételi tájékoztatót, hová lehet menni ezzel a párosítással, és ott volt, hogy a közgazdaságtudományi egyetemre. Utánanéztem, mi is ez, és nagyon megtetszett. Hála istennek elsőre felvettek, majd 1980-ban, az érettségit követő egy év katonaság után kezdtem el az egyetemet.
• Nehéz volt megszokni a kisvárosi fiúnak a nagyvárost? Hogyan hatott ez a tanulmányi eredményére?
• Szerencsére sikerült jó eredménnyel elvégeznem az egyetemet, volt olyan év, amikor népköztársasági ösztöndíjat is kaptam. Sok érdekeset tanultunk, holott ez még messze a rendszerváltozás előtt volt. Pedig az első három év, amit Pesten töltöttem, egy rémálom volt. Egy vidéki gyereknek, aki szereti a szabadságot, szereti a mozgást, annak ez a Budapest, ezzel a rengeteg utazással, mocsokkal, meg mindennel, ami itt van, egy katasztrófa. Szóval nagyon nem szerettem itt élni, így amikor másodéven szakosodni kellett, én az agrárszakot választottam.
• Klasszikusan nem így kezdődnek a bankári pályafutások.
• Akkor a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok ragyogóan működtek, vidéken talán akkor volt csúcson ez a rendszer, az egyik szakmai gyakorlatot Gyulán, a Köröstáj téesznél töltöttem. Azt gondoltam, hogy ilyen szakiránnyal bárhol, bármikor el lehet helyezkedni. De azért a második irányultság már akkor a pénzügy volt, így a másik szakmai gyakorlatomat a Nemzeti Banknál, a mezőgazdasági főosztályon töltöttem. A szakdolgozatomat is a mezőgazdasági termelőszövetkezetek rövid lejáratú hitelezéséről írtam.
• Azért azt jegyezzük meg, hogy akkoriban a nemzeti banknak is mások voltak a funkciói, mint ma.
• Igen, hiszen csak 1987-ben lett kétszintű a bankrendszer, ez pedig ’84-ben volt. Amikor végeztem, voltak vidéki állásajánlataim, de végül is itt, Pesten kezdtem el a munkát.
• Ha nehéz volt megszokni, miért?
• Mert tudtam, hogy innen bárhová el lehet menni később, viszont visszajönni Pestre – hát az már sokkal nehézkesebb. Ráadásul pont akkor indultak a szakosított pénzintézetek, gyakorlatilag a kétszintű bankrendszer előhírnökei. Én az Interinvest Külkereskedelmi Szakosított Hitelintézethez kerültem, bár mehettem volna az MNB-be is.
• Mi volt a jegybanknál is vonzóbb?
• Dönteni kellett, hogy egy jól bevált bürokratikus szervezetbe, vagy egy újonnan induló, még nem ismert formációba menjek. Ez utóbbi izgalmasabbnak ígérkezett, és nem is volt rossz döntés. Hitel és lízingügyi előadó lettem, ez teljesen új dolog volt, a lízing akkor jött be Magyarországra, talán a miénk volt az első lízinggel foglalkozó pénzügyi szervezet.
• Az egyetem mennyire készítette fel a kétszintű bankrendszer megjelenésére?
• Mi voltunk az a generáció, ami nagyon szerencsés intervallumban lépett be a gazdaságba. Egyrészt mi már tudtunk angolul, ami hatalmas előny volt az előttünk öt-hat évvel végzettekhez képest. Másrészt mi már nem a klasszikus politikai gazdaságtant tanultuk, nagyon sok elemét megismerhettük a kapitalista működésnek. Emellett pedig olyan újságokat, könyveket olvashatunk, amit máshol nem lehetett elérni, Timest, Newsweeket, Economistot, Samuelsont. Például itt találkoztam először a Citibank nevével. Talán 1983-ban volt egy cikk a US World &News Reportban, hogy ez a világ már akkor legnagyobb és legfejlettebb bankja. És amikor Magyarországra bejött, akkor én tudtam, hogy oda kell mennem dolgozni.
• És ment is.
• Igen, de előtte 1984-től az Interinvestnél voltam két évig. Akkor egy amerikai-magyar vegyesvállalattól kaptam egyéves szerződést, a Computerworld - Számítástechnika lapot kiadó cég elindításában működtem közre. Ezt követően, 1987-től dolgoztam a Citibankban, tehát akkortól, amikor kétszintűvé vált a magyar bankrendszer, elváltak a jegybanktól a kereskedelmi bankok. A Citi már akkor a világ legmodernebb bankja volt, hihetetlen technológiát hozott magával. Már volt szövegszerkesztő és táblázatkezelő – bár még nem létezett a Windows és a Word, Lotust használtunk –, és a banknak már 1987-ben volt, igaz, csak belső email-rendszere, több mint száz ország Citi-dolgozóival levelezhettünk on-line. Rengeteget kellett dolgozni, de rengeteget tanult is az ember. A Citibank többek között arról híres, hogy hihetetlen oktatást végez: tanfolyamokra jártunk szerte a világban, majd vendégauditor is voltam. Én például három hetet töltöttem így Nigériában, de voltam Indiában is szoftvert tesztelni
• Önök, ebben az időszakban teremtették meg a mai magyar bankrendszert.
• Ezért is mondtam korábban, hogy szerencsés generáció vagyunk, mert 25-26 évesen kerültünk bele egy olyan bankrendszerbe, ami azután szerteágazóan fejlődött. Hihetetlen tudást tudtunk felszedni magunkra, és nagyon jól profitáltunk később abból is, hogy a Citinél dolgoztam, mert a citibankosok nagyon keresettek voltak.
• Egy idő után Ön is az lett.
• Igen, hét és félév után, 1994 végén jöttem el, mert ragyogó állásajánlatot kaptam. Az Általános Vállalkozási Bankot felvásárló Westdeutsche Landesbanknál lettem a számviteli-kontrolling üzletágának igazgatója. Ez volt az első felső vezetői megbízatásom a bankszakmában. Ott 2000 májusáig tevékenykedtem. Öt és fél év alatt – a kollégákkal együtt- nagyon szépen sikerült felépíteni ezt a bankot. Amikor eljöttem, a romokban heverő Postabankhoz csatlakoztam. Egy csapatot, aminek én is tagja lettem, megbíztak, hogy hozza rendbe; pénzügyi vezérigazgató-helyettes lettem. Viszonylag gyorsan egy átlátható és szabályozott bankot hoztunk létre, amit aztán később ragyogóan sikerült eladni. Amit az Erste fizetett, az szinte hihetetlen ár volt. Ezt követően, 2001-ben kerültem a Giro Zrt. élére, és azóta is itt vagyok, lassan kilenc éve.
• Aki nem tudná, annak néhány szóban: mivel is foglalkoznak Önök?
• A Giro Elszámolásforgalmi Zrt. egy infrastrukturális szervezet, ami a bankok közötti átutalásokat végzi. Gyakorlatilag egy számítástechnikai cég, amire azért van szükség, mert jelenleg 56 olyan bank és szervezet van, amely saját jogán vesz részt ebben az elszámolás forgalomban, vagyis utalhat egymásnak ügyfeleik megbízásából, de a Magyar Államkincstárnak hétszáznál több intézménye is rajtunk keresztül utal, a bérek és mindenféle adók, járulékok itt mennek keresztül. Ha nem lenne a Giro, mindenki mindenkivel bilaterális kapcsolatban lenne, ami hihetetlen káoszt és költséget okozna. Így viszont a Giro beáll középre, ide beküldi az összeget mindenki, mi szétszortírozzuk és tovább küldjük ezeket az átutalásokat.
• Mennyi pénz megy át Önökön egy-egy nap?
• Készpénz természetesen semennyi, itt csak számlapénzek, elektronikus jelek forognak. Most átlagosan naponta egymillió-kétszázezer tranzakciót bonyolítunk, de volt már négymillió fölötti napunk is. Átlagosan majdnem háromszázmilliárd forint fordul meg itt egy nap.
• Hú, abból szépen lehet jutalékolni…
• Valójában a bankok egyre kevesebbet fizetnek a szolgáltatásunkért. A készpénz az, ami igazán drága, gyártani kell, szállítani, őrizni, az automatákat szervizelni, selejtezni, szóval folyamatosan munkát igényel. Az elektronikus rendszer viszont csak addig drága, amíg megcsinálja az ember, utána gyakorlatilag alig van költsége. Tehát mi majd minden évben csökkentjük az árainkat.
• Nem is kell fejleszteni?
• Dehogynem. Az informatikában folyamatosan fejleszteni, változtatni kell. Most például előttünk áll egy olyan fejlesztés, hogy míg most egy elutalt pénzt másnap reggel kapnak meg, szeretnénk elérni, hogy napon belül tudjunk utalni, akár háromszor, négyszer is elszámolhassunk. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogyha valaki például kilenc óra körül utal, a pénz odaérjen két-három óra múlva a kedvezményezett számlájára. Ha minden jól megy, ez a projekt meg is fog valósulni, 2012 végére már működhet ez a rendszer. És készülnünk kell arra is, hogyha majd bevezetjük az eurót, akkor teljesítsük az azzal kapcsolatos előírásokat, hiszen például az eurózónában a fizetéseket úgy tekintik, mintha országon belül történnének.
• Ennyi munka mellett, gondolom, nem sok ideje van, hogy nyomon kövesse, mi történik Gyulán, hogyan fejlődik szülővárosa.
• Gyula az ország egyik legszebb városa, nagyon jó lehet ott élni. Egyetlen baja az, hogy bármennyire is az ország gyöngyszeme, részben az úthálózat miatt is, messze van, kiesik a vérkeringésből. Én mindig mindenkinek ajánlom, hogy menjen Gyulára, mert csodákat fog látni, és aki megfogadja a tanácsomat, és elmegy, amikor visszajön, azt mondja, igazam volt, tényleg csodát látott.
• Szebb volt vagy szebb lett Gyula?
• A város mindig is szép volt, de az elmúlt évek fejlesztésével, átalakításával még vonzóbb és kellemesebb lett. Nekem hihetetlenül boldog gyerekkorom volt ott. Sajnos mostanában már ritkán járok haza, amióta gyerekeim vannak, kevesebb a saját magam által használható szabadidőm, de amikor csak lehet, megyünk. A turizmus a városnak fantasztikus erőforrást jelent, a sok, néha talán túl sok fesztivál nagyszerű lehetőség, például a pálinkafesztivál az ország egyik legjobb fesztiválja. Nagyon tetszik, hogy a pártok mellett sok a civil kezdeményezés. Rájöttek, hogy össze kell fogni, és nem a pártpolitikát, hanem a várospolitikát kell nézni, ami nagyon jó, mert csak úgy mennek a dolgaink, ha összefogunk. Azt kell látni: dolgozni kell, és akkor nekünk is, a városnak is nemcsak több, de jobb is lesz.
