Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az első mellett a negyedik helyet is elhozta a gyulai Kézműves Cukrászda

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2026. augusztus 12. 17:59
Az első mellett a negyedik helyet is elhozta a gyulai Kézműves Cukrászda
A Bíborfehért és a Hungáriát is meg lehet majd kóstolni

Fotó: Magyar Cukrász Ipartestület 

Tavaly után idén is a gyulai Kézműves Cukrászda nyerte a Magyarország Tortája versenyt a Bíborfehér fantázianevű tortával; a díjátadót augusztus 12-én tartották a Belügyminisztérium épületében.

Kis RolandBalogh Zoltán és Balogh László által készített torta alapját vajban gazdag felvert piskóta adja, erre kerül a tejfölös mousse – amely rögös túró és tejföl kombinációja –, valamint az erdeigyümölcs-zselé, amelyet az édes ribizlibor tesz különlegessé. Az édesség emellett fehércsokoládét, vaníliát, citromot és liofilizált málnát is tartalmaz.  

A Kézműves Cukrászda tavaly a DCJ Stílusgyakorlat fantázianevű tortával lett az első a versenyen, amelyet 2026-ban huszadik alkalommal hirdetett meg a Magyar Cukrász Ipartestület az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából. A 2025-ben a Magyar Értéktárba is felvételt nyert megmérettetésre rekordszámban, 60 tortával neveztek, idén először a határon túlról, Székelyföldről is.

A nyertesek a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai különdíját is átvehették, továbbá a Csokoládé Akadémia tanfolyamára jogosító utalványt is elnyerték.

Fotó: Magyar Cukrász Ipartestület 

Balogh László cukrászmester, a Kézműves Cukrászda tulajdonosa lapunknak elmondta, nagyon örültek az újabb elismerésnek, amely Gyula városnak és nekik is jó marketinglehetőség. Kiemelte, idén két tortájuk is a legjobb hat közé jutott, a Hungária végül a negyedik helyen végzett.

Az előzményekről megtudtuk, januárban házi versenyt tartottak a cukrászdában, így dőlt el, hogy két tortával vesznek részt a megmérettetésen. A Bíborfehér ötlete Kis Roland cukrászmestertől, a cukrászda munkatársától származik, az eredeti koncepción csak minimálisan módosítottak.

A győztes torta egyébként a Fehér mámor nevet kapta eredetileg, az ipartestület javaslatára keresztelték át Bíborfehérre, ami az édesség színeire utal. Az első helyezett mellett a Hungária és a tavalyi győztes DCJ Stílusgyakorlat is kapható lesz a Kézművesben, előbbi kettő augusztus 20-ától.  

Fotó: Magyar Cukrász Ipartestület 

A cukrászdában tavalyhoz hasonlóan molinó hirdeti majd az első helyet, a torta készítőivel is lehet majd fotózkodni előtte, ha épp a belső térben tartózkodnak.  

Balogh László azt is elárulta, még nem gondolkodnak azon, hogy jövőre is indulnak-e a megmérettetésen, jelenleg annyi a munkájuk, hogy csak arra tudnak koncentrálni.

A Bíborfehért augusztus 20-tól a Várkert Bazárban, a Magyar Ízek Utcájában és országszerte közel ötszáz cukrászdában lehet megkóstolni, ahogy az idei legjobb cukormentes tortát, a balatongyöröki Promenád Kávéházban készült Szilvafácskát is.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)