Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Két alkotóműhely indul fiataloknak a Békéscsabai Jókai Színházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • KULTÚRA • 2026. augusztus 15. 11:06
Két alkotóműhely indul fiataloknak a Békéscsabai Jókai Színházban
A kezdeményezés célja egy hosszú távon működő fiatal alkotóközösség létrehozása

Próza- és drámaműhely indul középiskolásoknak és fiatal felnőtteknek szeptembertől a budapesti Másik Műhely és a Békéscsabai Jókai Színház együttműködésében – tájékoztatta a teátrum az MTI-t.

A kezdeményezés egy szélesebb nyitás része: a Jókai Színház a közelmúltban mintegy százfős nemzetközi színházi tábornak adott otthont, a következő évadban pedig több színművészetis fiatal alkotó kapcsolódik be a békéscsabai színházi munkába – írták a közleményben.

A kezdeményezés célja egy hosszú távon működő fiatal alkotóközösség létrehozása. „A műhelyek lehetőséget adnak arra, hogy a színház a fiatalok számára ne távoli intézmény, hanem nyitott kulturális tér legyen, ahol saját történeteikkel, kérdéseikkel és gondolataikkal is jelen lehetnek. Hogy ne csak nézőként találkozzanak a színházzal, hanem saját helyüknek is érezzék”.

A közös munka félévente nyilvános felolvasószínházi vagy műhelyszínházi bemutatóval zárulhat – tették hozzá.

A prózaműhelyt Tallér Edina író, drámaíró, a drámaműhelyt Gerner Csaba színész-rendező vezeti. Mindketten kötődnek Békéscsabához: Tallér Edina A negyvenkettedik széken ülő nő című monodrámáját a Jókai Színház mutatta be; legutóbbi regényének (Jóemberek – Road movie a buckaságon) egyik fő helyszíne pedig a békési megyeszékhely. Gerner Csaba színészként és rendezőként egyaránt dolgozik a viharsarki teátrumban.

A Másik Műhely budapesti központja a XI. kerületben, a Bartók Béla úton működő, közkedvelt kortárs művészeti és közösségi tér. Magas szakmai színvonalú próza-, dráma- és líraműhelyei mellett olvasószemináriumoknak, irodalmi beszélgetéseknek, könyvbemutatóknak, színházi, filmes és képzőművészeti programoknak ad otthont. Célja a kortárs irodalom és a társművészetek közösségi befogadásának erősítése, az alkotói fejlődés támogatása, valamint az alkotók és a közönség közötti párbeszéd megteremtése.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)