A mai napig szeretettel gondol szülővárosára, Gyulára Molnár Éva, aki tavaly októberben három aranyérmet, két kupát és két ezüstérmet szerzett az International Fitness and Bodybuilding Federation által szervezett Fitness és Testépítő Magyar Bajnokságon.
A gyulai származású fitneszbajnok civilben rendőr főtörzsőrmesterként, a csepeli rendőrkapitányság körzeti megbízottjaként dolgozik.
Elmondta, az általános iskolai éveiben küzdősportolt, kick-box edzésekre járt, a gimnáziumi évek alatt játszott az iskola röplabdacsapatában, atlétika edzésekre járt, és gyakori vendég volt az Atlas Fitness Centerben.
– Mondhatni itt szerettem meg a súlyokkal történő testedzést. Volt idő, amikor a családom minden tagja ott edzett egy időben, szóval családi programként is tekintettem az edzésre – fejtette ki.
A Karácsonyi János katolikus gimnázium elvégzése után a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolába jelentkezett. Az iskolát 2014-ben fejezte be, de de már az előző évben felszerelt rendőrnek Budapesten, ahol ismét fontos része lett a sport az életének.
– 2013-ban a próbaidős őrmesterré neveztek ki, akkoriban Budapesten olyan mértékű volt a létszámhiány, hogy mindannyiunkat valamelyik kerületi kapitányság állományában helyeztek el. Az új környezet nem volt akadály számomra, rövid időn belül megtaláltam a konditermi edzésekre alkalmas helyeket. Több sportágat is kipróbáltam, csoportos funkcionális órákra jártam, kettlebellre, TRX-re és crossfitre. Néhány évvel később elérkezett nálam egy mélypont, amikor azt éreztem, hogy elfáradtam, csak alkalmanként, rendszertelenül jártam egy-egy edzeni.
Ez az időszak azonban véget ért, a fiatal rendőrnő tavaly májusban segítőjével belevágott élete eddigi legnagyobb kalandjába. Edzőjével, Berkes Lászlóval, akivel a Rendészeti Szabadidő és Sportcentrumban ismerkedett meg, július 1-jén elkezdték a felkészülést a magyar bajnokságra, ahol túlszárnyalva a saját elvárásait több érmet is begyűjtött.
Először a minősítő verseny aranyérmét kapta meg, majd az újoncok bikinikategóriájában szerzett aranyérmet és kupát. A fitmodellkategóriában és az Egyetemi és Főiskolai Magyar Bajnokságon ezüstérmes lett, a felnőttek bikiniversenyén pedig a legjobbnak járó aranyéremmel és kupával díjazták.
A fiatal rendőrnőtől, aki a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik promóciós filmjében is szerepelt, megtudtuk, a versenyzéssel felhagy, jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem elvégzése a legfontosabb célja.
Azt is elmondta, hogy szülővárosa örökre az egyik legszebb település marad számára.
– Sajnos a munkám és az egyetem miatt ritkán van időm hazautazni, de a családtagjaim rendszeresen meglátogatnak Budapesten, emiatt csak egy pici űr maradt a szívemben. Ha tudomásomra jut, hogy valamelyik ismerősöm üdülésre alkalmas várost keres, mindig Gyulát ajánlom a figyelmébe, és el is látom praktikus tanácsokkal – ecsetelte.